Számon kérte a rongálást, bosszúból összerugdosták

Számon kérte a rongálást, bosszúból összerugdosták

Számon kérte a rongálást, bosszúból összerugdosták

Vádat emelt az ügyészség egy 17 éves fiatallal szemben, aki féltékenység miatti dühében előbb betörte egy társasház üvegajtaját, Kiskunfélegyházán, majd az ezt számon kérő szomszédot két társával együtt összerugdosta.

Hírdetés

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a 17 éves kiskunfélegyházi fiatal idén április 8-án, este együtt italozott egy barátjával, majd 22 óra körül az egyik belvárosi társasházban felkereste a barátnőjét.

A ház hátsó bejáratánál beszélgetve féltékenység miatt veszekedés robbant ki közöttük, s a fiú haragra gerjedt. Miután a barátnő visszament a lépcsőházba és becsukta maga után az ajtót, a vádlott dühében ököllel, szándékosan betörte a lépcsőházi üvegajtót, amelyben 8 ezer forint kárt okozott.

A ház előtt lezajló veszekedést és az üvegajtó betörését észlelte az első emeleti erkélyen tartózkodó szomszéd, aki lement a ház elé, hogy a távozó fiatalkorún számon kérje a rongálást. Szóváltásba keveredtek, amelyre felfigyelt a fiatalkorú közelben tartózkodó 23 éves bátyja és annak 24 éves ismerőse – az ügy II. és III. rendű vádlottai -, ezért odamentek és mindhárman rátámadtak a szomszédra. Ettől a férfi megijedt, futni kezdett, azonban a járdaszegélyben megbotlott és elesett. Ekkor a fiatalkorú és két társa a földön fekvő férfit – a fejét, karját, hátát – testszerte rugdosni kezdték. A túlerőben lévő támadók csak egy idegen közbelépésére hagytak fel a bántalmazással.

Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottakat csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolja. A büntetlen előéletű fiatalkorú és a többszörösen büntetett előéletű társai ügyében a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »