Szakértő: Ukrajnában a bűnözés átlagosan 70 százalékkal nőtt

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter „lágyan” kerekíti a bűncselekmények növekedésének tényleges méreteit Ukrajnában – fejtette ki véleményét Szerhij Sabovta biztonsági szakértő.

„Azt gondolom, hogy a Belügyminisztérium vezetője egyértelműen ködösít, mert a bizonyos típusú bűncselekmények 40 százalékkal, vagy akár 70 százalékkal is nőttek. Azaz, a miniszter „lágyan” kerekít. Meg kell érteni, hogy ma Ukrajna egyre jobban instabillá és depressziós közösséggé válik”- mondta a szakértő, s folyatta, hogy Kijev az élet biztonságát nézve a tíz legveszélyesebb város listájába tartozik.

Szerinte, vannak olyan körülmények, amelyek elősegítik a bűnözés és az új bűnözők számának növekedését, s nő a bűnözni akarók száma – tudatja a Golos.ua.

Ezen felül Szerhij Sabovta megjegyezte, hogy Ukrajnában mára a bűnüldöző rendszer nagyon alacsony képességgel bír.

„Donbászon a katonai konfliktus lehetőséget teremtett arra, hogy bármelyik állampolgár keríthet magának fegyvert. Tehát, Ukrajnában a bűncselekmény átlagosan 65-70 százalékkal nőtt, nem pedig 30-40 százalékkal, ahogy mondta a miniszter”- foglalta össze Sabovta.

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter szerint, Ukrajnában a bűnözések száma csupán 30-40 százalékkal emelkedtek.

A hivatalnok megjegyezte, hogy mától a bűnüldöző szervek tisztviselői minden ügyet jegyzőkönyveznek, s csak a befejezett vádiratokat zárják be.

Ezen túlmenően, a belügyminiszter aláhúzta, hogy Ukrajna keleti részén folyó harcok károsítják az emberek érzelmi állapotát. Csakúgy, mint Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban (USA) az alacsony jövedelmű emberek gazdasági bűncselekményeket követnek el.

Rovatok: BelföldTelepülés: UkrajnaCímkék: bűnözés, Ukrajna, ukrajnai hírek, Arszen AvakovForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »