Szakértő: Nincs ellenszer a kormány kampányára

Szakértő: Nincs ellenszer a kormány kampányára

Hivatalosan vasárnap vette kezdetét az október 2-ára kiírt népszavazásra vonatkozó kampányidőszak. Hogy ennek ellenére miként lehetettek tele eddig is a közterek és a köztévé a kormány tájékoztatónak mondott, valójában azonban kampányjellegű plakátjaival? Szakértőt kérdeztünk.

Egyértelműen politikai kampány zajlik – szögezte le László Róbert, a Political Capital választási szakértője, amikor arról kérdeztük, mégis minek tekinthető az, amit az elmúlt hónapokban láttunk a kormány részéről. Beleértve a Tudta? kezdetű plakátokat, az olimpiai közvetítések alatti bejátszásokat vagy Orbán Viktor miniszterelnök bálványosi szabadegyetemen elmondott beszédének vonatkozó részeit.

Kampány zajlik, ami jogilag mégsem tekinthető annak, ugyanis a 2013-as választási eljárási törvény 50 napban maximalizálta azt az időszakot, ami egy-egy szavazást – országos, parlamenti vagy önkormányzati választást, esetleg referendumot – megelőzhet.

Mindaz, ami ezelőtt történik, egyszerűen nem tartozik a Nemzeti Választási Bizottság hatáskörébe – mondta el a szakember. A választási szabályok pedig az égvilágon semmit sem mondanak arról, hogy a kampányidőszakon kívül miként lehet az üzeneteket továbbítani.

Nincs helye vitának

A dolog, mint láttuk, a gyakorlatban is működik: erre hivatkozva utasította ugyanis vissza a Liberálisok panaszát az NVB elnöke, ahogy lesöpörték az asztalról a szocialisták beadványát is. „Kampánytevékenység a kampányeszközök kampányidőszakban történő felhasználása” – így szól a vonatkozó törvény 141-es paragrafusa. Ami ezen kívül esik, az nem az NVB problémája.

Nincsenek szabályok

Ami a politikusi véleménynyilvánítást illeti – mint például a miniszterelnök egyértelmű és sűrű kiállása a betelepítési kvóta ellenében –, arra bármikor sor kerülhet, ez a politikai közbeszéd része – vélte László. Az ötvennapos terminust megelőző időszakra pedig egyszerűen semmilyen külön választási jogszabály nem vonatkozik. A „társadalmi célú hirdetések” címszóval bármit, még az egyértelmű politikai célokat szolgáló, nyílt kampányhirdetéseket is el lehet adni, jogilag nem lehet fogást találni ezen – fogalmazott az elemző.

Ami az ötven napon belüli időszakot illeti, akkor sem lesz ez másként, ugyanúgy harsoghatnak tévében, rádióban és a közterületeken is a kormány jelszavai. Ugyanis a Fidesz által az előző ciklusban létrehozott jogszabályi környezetben társadalmi célú hirdetéseket kampányidőszakon belül is közzé lehet tenni, ráadásul közpénzből finanszírozni.

Egyszóval ne legyenek illúzióink, ez nem fog véget érni.

Nagyon laza a szabályozás

Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet

A kampányidőszakra nézve is csak annyit rögzítenek a jogszabályok, hogy némi műsoridő jusson a népszavazás szervezőjének (jelen esetben a kormánynak), illetve a parlamenti frakcióval rendelkező pártoknak is. Mindezek ellenére a már említett társadalmi célú hirdetési kiskaput kihasználva a kabinet korlátlanul kampányolhat, nem beszélve civil vagy álcivil szervezetekről – tette hozzá a szakértő.

Mindezek ellen pedig semmilyen jogorvoslat nem lehetséges,

az NVB nem illetékes, legfeljebb a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH) lehetne kilincselni, de kétséges, hogy ők a referendum előtt bármilyen érdemi lépést tennének. Ha lenne olyan párt, amelyik hajlandó beleállni és végigvinni a folyamatot, akár az Emberi Jogok Európai Bíróságáig el lehetne vinni a panaszokat – így az elemző.

Az erősebb kutya

Azonban Strasbourg jellemzően nagyon óvatosan dönt az ilyen választási részletszabályok ügyében, azokat mindig igyekszik tagállami hatáskörben tartani. Jó eséllyel nem vizsgálnák tételesen, hogy melyik csatornán a kormány melyik hirdetése mennyiben tekinthető kampánynak és mennyiben nem.

Összegezve: mivel ennyire gumiszabályokra épül, az egész rendszer annak kedvez, akinek több erőforrása van. László Róbert hozzátette még: jelenleg egyetlen politikai alakulatnak sincs olyan anyagi háttere, mint a közpénzekből korlátlanul „gazdálkodó” kormánypártnak, a Fidesznek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »