Szakértő a gödöllői repülőgép-szerencsétlenségről: emberi mulasztás okozta a balesetet

Ejtőernyős-ugratást végzett a Gödöllőnél vasárnap lezuhant egyik gép – közölte a katasztrófavédelem és a Közlekedésbiztonsági Szervezet. Négy ejtőernyős rendben földet ért, mielőtt az őket szállító Piper-28 típusú kisrepülőgép összeütközött egy Cessna 182-es géppel, majd mindkét légi jármű lezuhant. A balesetben négyen életüket vesztették.

 

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légügyi Hivatalának tájékoztatása szerint munkatársaik a társhatóságokkal közösen megkezdték a roncsok felkutatását.  Az eset további körülményeiről, valamint a vizsgálat eredményéről később adnak tájékoztatást.

 

A Cessna roncsait  a gödöllői arborétum fás, bokros részén találták meg a földi kutatóegységek. A gépben hárman ültek, két felnőtt és egy gyerek, mindannyian szörnyethaltak.

 

A Piper típusú kisgép négy ejtőernyőst vitt, akik az előzetes tervnek megfelelően kiugrottak a gépből és rendben földet értek. A baleset ezután következett be, a gép ejtőernyős-ugratást végzett, és már visszatérőben volt a reptérre, amikor lezuhant.

 

“Egyértelműen emberi mulasztás okozta a balesetet. hosszú vizsgálat várható, az ilyen típusú repülőgépeket ugyanis nem szerelik fel fekete dobozzal, a pilótákat és az utasokat pedig értelemszerűen nem tudják már kikérdezni”

 

– közölte Pető György légi közlekedési szakértő.

 

 

Forrás: MTI

Nyitókép: A szolnoki légi kutató-mentõ szolgálat helikoptere légi felderítést végez a Gödöllõ és Isaszeg közötti. MTI Fotó: Lakatos Péter


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »