Szakemberhiány van az óvodákban

 

A rendszerváltozás óta nem jutott ilyen kevés gyermek egy óvodai pedagógusra, azonban a leszakadó régiókban az országos átlag másfélszeresét is elérheti az egy szakemberre jutó gyermekek száma – írja a Népszabadság szerdai számában.

A lap szerint idén 3145-en jelentkeztek első helyen óvodapedagógusnak, ezzel 2016-ban ez volt a második legnépszerűbb szak a gazdálkodás és menedzsment mögött.

A demográfiai adatok szerint 2016-ban 70 ezerrel, 18 százalékkal kevesebb, 321 ezer óvodáskorú gyermek van Magyarországon 1990-hez képest. Az óvodapedagógusok közül 20 ezren távoztak ugyanebben az időszakban, az előző tanévre 31 484-en maradtak a munkakörben a statisztikai hivatal adatai szerint.

A nagy túljelentkezés és a demográfiai folyamatok ellenére szakemberhiány van a területen sok óvodai dolgozó és az őket képviselő szervezetek szerint.

Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete óvodai tagozatának vezetője szerint a területi egyenlőtlenségek miatt rosszabb az óvodai helyzet egy-egy leszakadó régióban, a kisebb falvakban. Úgy vélte, a szakma vészesen elöregedőben van, a friss diplomások pedig egyre gyakrabban próbálnak meg külföldön elhelyezkedni.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »