Szabolcs Attila: Világszínpadra lépett Magyarország

Szabolcs Attila: Világszínpadra lépett Magyarország

– a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjének írása

Az ifjabbak csak elbeszélésekből, archívumokból idézhetik vissza, hogy a rendszerváltás első éveiben volt egy ügy, ami miatt meghasadt az ország.

Támogatók és ellenzők feszültek egymásnak. Szó volt mindenről: pénzről, hatalomról. Sőt a mélységben világképek csaptak egymásnak. A kommunizmusból éppen szabaduló nemzet pedig csak nézte, kapkodta a fejét, mitől ilyen megosztó a politikai közbeszéd, ha papíron egy mindahányunkat szolgáló ügyről van szó: a Világkiállításról.

A rendezvényről, amelyen különböző kategóriákban mutatkoznak be a Föld országai, és azóta is sorban állnak érte, hogy hazájukban tarthassák a seregszemlét.

Akkor elbuktunk.

Az igenlők, akik nem mellesleg kormányon voltak, nem merték végigvinni az ügyet. Az amúgy is gyengélkedő első jobboldali-polgári kabinetet legyűrte egy gerjesztett hangulat, amelynek egy jól meghatározható fővárosi értelmiségi réteg volt az ideológusa, megfogalmazója, és terjesztője, megannyi médiahálózaton keresztül. Bohócot csináltak a nemzetből, és nevetgéltek is rajta, cinikusan.

Azóta nagy a változás. Annak az értelmiségnek gyakorlatilag nincs befolyása a döntéseknél, és ez mutatja, megéri az erőfeszítés, hogy hagyjuk magunk mögött a posztkommunizmus idejét. Találjunk magunkra.

Hírdetés

Ma, amikor e sorok születnek már nyertünk egy érmet, és már több meccsen, versenyszámban szoríthattunk a mieinkért azon a világeseményen, amelynek Budapest és a Balaton a házigazdája. Ezt a világesemény több milliárd ember követi heteken keresztül. Televízió csatornák, internetes újságok, közösségi oldalak, videó bloggerek ezrein keresztül ismerkedik meg a nagyvilág négy szóval: Víz, Magyarország, Budapest, Balaton.

Aki nem érti ennek a jelentőségét, és pénzügyi tételt lát csak, nem érti a világot, a posztmodernt, a globalizmus – akár nem tetsző, de létező – valóságát. Pedig a vizes világbajnokságot ellenzők mögött állók kávéházi asztaltársaságai is tudják. Magyarországnak az elmúlt nyolc évtizedben ez az első alkalom, hogy a világ nagyszínpadára lép, pozitív üzenettel, békeidőben.

Utoljára az 1930-as évek közepén, végén fotózták a világlapok tudósítói régi masinákkal, mozgóképpel a magyar Országgyűlést, a Hősök terét, a Ligetet és Gödöllőt. Akkoriban a Földön, a nyugati féltekén a cserkészek dzsemborija és a katolikusok Eucharisztikus Világkongresszusa számított „A” kategóriás rendezvénynek, amire felkapta a fejét mindenki Pretóriától Berlinig, Rómától, New Yorkig.

2017. júliusában bíztunk magunkban, belevágtunk és megrendeztük a vizes sportok világbajnokságát.

Összeraktuk, hogy tartós üzenete is legyen. Mert a víz napjainkban egyre többet jelent. Magyarország ebben nagyhatalom. Használjuk gyarapodásunkra, óvjuk a jövő nemzedékeinek.

Felléptünk a világ nagyszínpadára, maradunk is.

The post Szabolcs Attila: Világszínpadra lépett Magyarország appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »