Szabó Bence: Borkai rossz tanácsadókkal dolgozik

Néhány nappal korábban még semmi jelét nem látta a főtitkár, hogy nem kell az elnöknek.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára úgy érzi, nem éppen a megfelelő emberekkel veszi magát körül Borkai Zsolt, a MOB elnöke, aki kedden jelentette be a főtitkárnak, hogy megválik tőle.  

Nem rá haragszom, hiszen a környezetéből rossz tanácsadókkal dolgozik, főleg eggyel. Úgy gondolom, hogy onnan fúj a szél, csak hát sajnos ezekre ő így reagált

– mondta Szabó Bence a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

Szöul tornász és kardvívó olimpiai bajnoka nemrég együtt járt kint Dohában, de a volt vívó Szabó Bence ott még nem érzékelt semmit abból, hogy nem kellene.  

Borkai keddre hívott össze elnökségi ülést, de nem az eddig megszokott módon, ugyanis a főtitkár aláírása helyett a sajátjával illette. Mint Szabó Bence a műsorban elmondta:

Akkor már úgy sejtettem, miről lehet szó. Próbáltam telefonon érdeklődni, de nem sikerült a telefonhívás egész hétvégén. Hétfőn bementem a Zsolthoz, és mondtam, hogy akkor essünk túl rajta gyorsan. Akkor mondta, hogy nem kívánja megindokolni, én mondtam, hogy ezt nem is kérem.

Szabó Bence elmondása szerint hiába keresett olyan dolgokat, amelyeket másképp kellett volna csinálni az elmúlt években. Ilyesmi „nem nagyon jutott eszébe.”

A főtitkári poszton a korábban is MOB-vezetőként dolgozó Bartha Csaba lett Szabó Bence utóda, aki alighanem Borkai Zsolt bizalmasa, hiszen Győrben (ahol Borkai a polgármester) az Audi ETO elnöke lett nemrég.  


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »