Szabálysértő betolakodók

Ha élne még a „három T”-féle kádári irányelv – tiltás, tűrés, támogatás –, a ma oly divatos önkényes lakásfoglalás a tűréskategóriába kerülhetne. Az önkényesség támogatását épeszű kormányzat ugyanis aligha vállalná; tiltásról meg nem beszélhetnénk, hisz akkor nem is lenne ilyen – az önkényeskedőt elvinné a zsupkocsi, oszt jó napot. Az önkényes lakásfoglalás minősítése már nem a régi kategóriák alapján történik, most azon megy a vita: szabálysértés vagy bűncselekmény legyen-e, ha valaki erőszakkal beköltözik egy üresen álló ingatlanba. Pontosabban: erről kellene, hogy folyjon – csakhogy nem folyik… Az önkényes beköltözés emberemlékezet óta szabálysértés idehaza, bármekkora is a lakossági akarat, minősítsék át végre bűncselekménnyé. (Sietek kijelenteni: az önhibájukon kívül hajléktalanná váltak ügye kikerülhetetlen állami feladat!)

A minap a Jobbik parlamenti frakciója javasolta – eredménytelenül –, vegye végre tárgysorozatba az igazságügyi bizottság az erről szóló indítványukat, mert a gyakorlat annyit ér, mint halottnak a csók. Hiába rónak ki a hatóságok pénzbírságot a lármás fészekrakókra, a betolakodóknak se pénzük, se lefoglalható vagyontárgyuk nincs. A legelképesztőbb: a bizottságban még csak vita sem alakult ki. Vagyis a kormánypártok az elutasító szavazatukkal a lakásfoglalók pártjára álltak, fütyülve az érintett önkormányzatokra, a kétségbeesett környezetre, de még a szimpla igazságérzetre is. Mindennapos a kép: ha valahol kilakoltatás kezdődik, ott megjelennek az emberi jogokról szavaló liberálisok. Igaz, megoldást nem hoznak, csak bősz transzparenseket: „Rasszisták!”, „Kirekesztők” stb. Legalább egy szállásadó lenne köztük…

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »