Szabadulna a kis pártoktól az MSZP

Hosszú idő után újra kezdeményező szerepben az MSZP. A szocialisták olyan előválasztási koncepciót tettek le az asztalra, amellyel lerázhatják magukról az alig mérhető, botrányaikról elhíresült baloldali pártokat.

– A parlamentbe jutási küszöböt átlépni akaró pártnak ki kell tudnia állítani 106 jelöltet. Aki ezt fricskának tartja, az nem bízik magában – jelentette ki Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja az MTI-nek arról, hogy az országos elnökség hétfőn jóváhagyta a párt előválasztási koncepcióját. Eszerint a baloldali előválasztáson csak olyan politikai erő indulhatna, amelyik mind a 106 egyéni választókerületben képes jelöltet állítani. Márpedig ezt az olyan, alig mérhető pártok, mint az Együtt, a Párbeszéd és a Bokros Lajos által vezetett Modern Magyarországért Mozgalom (MoMa) aligha tudja teljesíteni.

Molnár Zsolt kiemelte: az lesz a pártok közös jelöltje, aki aláírja az közös értékrendről szóló nyilatkozatot és megnyeri az előválasztást. A szocialista politikus leszögezte azt is, hogy az előválasztáson személyesen kell szavazni, ehhez mindenképpen ragaszkodni fognak. Molnár beszélt arról is, hogy a törvény szerint országos listát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – 27 egyéni választókerületben állított jelöltet. Nem valószínű, hogy ez az előválasztáson induló valamennyi pártnak sikerül, ezért a közös országos lista lenne a racionális – magyarázta, megjegyezve, hogy ez a pártok között folyó tárgyaláson még változhat.

A Párbeszéd és a MoMa nem kívánta kommentálni a szocialisták koncepcióját. Az Együttnél úgy fogalmaztak: üdvözlik, hogy az MSZP egyértelműen kiállt az előválasztás mellett, mert kulcskérdésnek tartják, hogy választókerületekben csak egy demokratikus ellenzéki jelölt induljon. „Me­ggyőződésünk, hogy a megújulás önálló listája, amelyet az Együtt állít, hozzá fog járulni a 2018-as kormányváltáshoz” – közölték Szigetvári Viktorék.

Az Együtt elnöke tegnap a Facebookon tudatta, hogy Kövér László házelnök kitiltotta őt a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból.

Az MSZP-ben valami megfordult, és ráébredtek arra, hogy a Szigetvári–Juhász-féle botránypolitikusokkal semmi értelme nekifutni a választásnak, mert az ismét csúfos kudarchoz vezetne – írta helyzetértékelésében Deák Dániel. A Nézőpont Intézet elemzője szerint az MSZP számára az elsődleges cél most az, hogy újra a legerősebb ellenzéki párttá váljon, mely címet a Jobbik évekkel ezelőtt elvette tőlük. A Jobbik népszerűsége egyértelműen csökkent, így az MSZP ügyes politikával könnyen szerezhet új szavazókat – írta Deák Dániel.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »