Szabadka: 25 éves a KODDE

Szabadka: 25 éves a KODDE

Ma este tartották a Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület fennállásának 25. éves évfordulójára szervezett ünnepi műsort, a szabadkai Városháza Dísztermében.

Az eseményt az egyesület elnöke, Fleisz Anasztázia nyitotta meg, aki kiemelte, büszke arra, hogy huszonöt évvel ezelőtt, amikor megalakult az egyesület, ő is ösztöndíjazott diákja lehetett, és ma úgy áll itt mint az egyesület elnöke. Elmondása szerint rajta kívül még sok olyan diák van, akiket az egyesület egykoron támogatott és ma a közélet kiemelkedő tagjai. Hozzátette, mára már a KODDE megfiatalodott és újult erővel tekint a jövő felé.

Pásztor István ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy az egyesület a magyar nemzet hagyatéka. A huszonöt éve elindult kezdeményezés szerinte nem volt más, mint a hamu alatti parázs megtalálása és annak lángra lobbantása. Hozzátette, a hálán és nyitottságon túl egy másik ajándékkal is készült az ünnepeltnek: az első Vajdasági Magyar Bálon befolyt adományokból egy 250 000 dináros összeggel járul hozzá a KODDE idei működéséhez.

Nyilas Leonov Anita, az MNT alelnöke is köszöntötte a jelenlévőket, aki arról beszélt, hogy az egyesület mára már közösségi térré és kapcsolattartási felületté nőtte ki magát, ő az aki a családok életébe is betekintést nyert.

Miocs József, a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium rektora ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy mintegy negyed évszázada az alapítók jól mérték fel a helyzetet és a jeleket és tudták, hogy képzett fiatalok nélkül nincs jövője a közösségnek, hiszen csak az a nemzet maradhat fent, amely képes lépést tartani a változó világgal. Nemzetmentő kötelességüknek tartották tevékenységüket, amelynek gyümölcse immár huszonöt éve eredményesen működik.

Az ünnepi műsort verses és zenés összeállítás tette emlékezetesebbé: a Paulinum Gimnázium és a Đuro Salaj Általános Iskola diákjai mellett felléptek a Csáth Géza Művészetbaráti Kör szavalói is, akik a mester – Kosztolányi Dezső – tollából válogattak össze e jeles eseményre egy csokorra valót.

Huszka Lilla


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »