Szabadegyetem Pécsen – terítéken a gazdaság és etika

Szabadegyetem Pécsen – terítéken a gazdaság és etika

Gazdaság és etika témában folytatódott a szabadegyetemi konferenciasorozat Pécsett szeptember 29-én. Az előadók Udvardy György megyéspüspök, Baritz Sarolta Laura domonkos szerzetes, közgazdász és Schauermann Tamás életvezetési tanácsadó voltak.

Napjainkban egyre nagyobb szükség van a szavak jelentésének tisztázására, saját hagyományaink és kultúránk megértésére, a hit és a tudás egységének helyreállítására, hogy növekedhessen a hit, erősödjön a remény és tökéletesedjék a szeretet.

A Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi programjában olyan témákat választ, amelyek az embert alapvetően érintik. A tavalyi tanévben olyan fogalmak kerültek középpontba, amelyekről nyilvánvaló, hogy az egyháznak van mondanivalója. Ezek a hit, remény és igazság. A mostani témák esetében azonban nem látszik elsőre az egyházzal való kapcsolat – fogalmazott Udvardy György pécsi megyéspüspök szeptemberi előadásán.


„A gazdaságról sokat hallunk, sokszor politikai színezettel. Könnyen tűnhet úgy, hogy nincs hozzá közünk. De minden cselekvésben az ember cselekszik. Minden, akár gazdasági döntésnek erkölcsi következménye van. Erkölcsi alapon hozzák meg a döntést, és ez sokak életét befolyásolja pozitív vagy negatív módon. Fontos, hogy a teremtett világ javaival való gazdálkodás, az erről való gondolkodás minden ember javát és végső célját szolgálja. Ez pedig erkölcs nélkül nem várható el” – tette hozzá a főpásztor.

A gazdaságnak óriási hatása van arra, hogy milyen értékek kerülnek előtérbe és mik sikkadnak el – vallja Schauermann Tamás életvezetési tanácsadó. „Két típusa van az etikának. Az egyiket plafonetikának, a másikat konstruktív etikának neveztem el. A kettő között ugyanaz a különbség, ami szerintem az Ószövetség és az Újszövetség között. Az első arra koncentrál, hogyan lehet úgy élni, hogy az megérje, hogyan lehet megfelelni a szabályoknak. A másik sokkal inkább a központi értékekből indul ki, ezek közül pedig leginkább a kapcsolatból. Mindent úgy épít fel, hogy a kapcsolatnak jó legyen. Ez egy plafon nélküli etika. Sok építő, eredeti megoldásra nyílik lehetőség, amilyenekre a plafonetikánál nem” – mondta Schauermann Tamás.

Baritz Sarolta Laura domonkos szerzetes, közgazdász Az átalakulás kulcsa címmel tartott előadást. „Az átalakulás kulcsa az ENSZ egyik programja, amelyből véleményem szerint egy pont hiányzik: az erkölcsi és etikai szempontok. Ezt az erkölcsi, etikai szempontot kívánom bemutatni. Átalakulásunk kulcsa az erkölcsi tényezőn múlik. Az emberi tényezőn, az emberi gondolkodásmódon. Ezért válik az erkölcsi tényező fontossá egy átalakulási folyamatban.”

A szabadegyetemi konferenciasorozat október 19-én folytatódik. Azon az alkalmon Udvardy György megyéspüspök, Tóth Anna vallástörténész és Görföl Tibor teológus vallás és kultúra témában tart előadást.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »