A magyar kortárs képzőművészet kiemelkedő alakjának, a zentai születésű, Szolnokon élő Verebes György Munkácsy-díjas festőművésznek Summa című kiállítása október 22 – november 14. között látható a komáromi Limes Galériában. A magyar festészet napja alkalmából, a nemzeti ünnepünk előestéjén megnyílt tárlatot a Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület, a Pro Arte Danubií Polgári Társulás és a Szolnoki Művésztelep közösen rendezte.
Farkas Veronika galériaigazgató köszöntője után Keszegh Béla, Komárom polgármestere sorstársunknak nevezte a szintén kisebbségi sorból származó Verebes Györgyöt, s örömmel nyugtázta, hogy a közel harminc méretes festményből álló, izgalmas gyűjtemény megtalálta méltó kiállítási helyét a hajdani katonatemplom ódon falai között. Véleménye szerint
a Mester által megörökített „beszédes“ arcok és kezek a titkukat megfejtőknek sok érdekességről árulkodnak.
Majd a Komáromból származó, Magyarországon élő művészettörténész, Szepes Hédi méltatta az alkotót és munkásságát. „De jó itthon lenni!“ – kezdte mondanivalóját, amit megtapsoltak a jelenlevők. Ezt követően a magyar festészet napjáról szólt: e kezdeményezés 2002-ben indult, s azóta minden október 18-án megünnepeljük, vagyis inkább ez alkalomból már több napon át látogathatók a magyar festészethez kapcsolódó eseményeket.
A dátumválasztást az indokolja, hogy a hagyomány szerint ilyenkor emlékezünk meg Szent Lukácsról, aki nemcsak az orvosok védőszentje, hanem a festők és a festészet patrónusa is.
A továbbiakban vázolta Verebes György életét, aki 1965-ben született a vajdasági Zentán. A vegyi technikum elvégzése után 1985-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola képgrafika tanszékén tanult, 1989-ben szerzett diplomát, majd 1992-ig ugyanott volt művészképzős hallgató. Festészettel 1988 óta foglalkozik. Készített már könyvillusztrációkat, színházi díszletet, s belsőépítészeti arculatot is tervez. Festészeti tevékenysége mellett rendszeresen publikál irodalmi lapokban, s kiállításokat nyit meg. 1990-től több jazz-és világzenét játszó zenekarban közreműködik, mint alapító tag, zongorista, zeneszerző, valamint színházi zenét is ír. 1997-2003 között egy reklámgrafikai stúdió, 1998-2002 között pedig a Lurdy Galéria művészeti vezetője volt.
2002 óta él Szolnokon, 2003-tól pedig az 1902-ben alapított Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője.
A keze alatt a nagy hagyományú művésztelep az ország egyik kiemelkedő művészeti központjává vált, melyet 2017-ben Magyar Örökség-díjjal tüntettek ki.
2007-2011 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában oktatott. 2011 óta szellemi atyja és alapító tagja a Szolnoki Képzőművészeti Társaságnak, 2013-ban a Magyar Festészet Napja Alapítvány kuratóriumi tagjává választották, 2017 óta pedig ezen alapítvány elnöke.
Eddig több mint 50 egyéni kiállítása volt Magyarországon és külföldön. Rendszeres részvevője a hazai és nemzetközi csoportos tárlatoknak, illetve művésztelepeknek. Az alkotásai megtalálhatók magán- és közgyűjteményekben. A Szolnok város kultúrájáért végzett munkájáért 2011-ben Kaposvári Gyula-díjat kapott. Az Academia Humana Alapítvány és a T-Art Alapítvány 2015-ben Supka Magdolna-díjjal ismerte el a magyar képzőművészeti életben végzett szervezői és alkotói eredményeit. Szakmai munkájáért 2017-ben Munkácsy Mihály-díjban részesült, valamint elnyerte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Prima-díjat és a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlaton a Magyar Művészeti Akadémia díját. Szolnok szellemi értékeinek gyarapításáért 2019-ben átvehette az Ezüst Pelikán-díjat, valamint a Vásárhelyi Őszi Tárlaton az EMMI díját.
A képei a lélekmélyben megőrzött egyetemes bölcsesség hordozói. Az átmenet perceit tágítják örökkévalóvá, s azt láttatják, ami emberi.
A gondolati líraiság minél igényesebb feltárása jellemzi a művészetét. Az alkotói munkásságának jelentésvilágában kiemelt helyet foglal el a hit, a remény és a megbékélés. A Summa tárlatcím pedig arra utal, hogy az eddigi munkássága lényegét tárja a látogatók elé.
„Arcokat és kezeket hozott el Komáromba, a klasszikus értelemben vett figuralitást azonban sajátos módon értelmezi… Kevés ilyen lecsupaszító, bölcs lélekábrázolás akad a magyar festészetben, mint amilyen az övé. Ezek nem portrék, hanem az emberi állapotok ősmintái a tudati térben, sorsokat hordozó momentumok. A lezárt szem pedig maga a talány – senkié és mindenkié, s felmerül a kérdés, hogy befelé nézve mit lát… Ezek beszélő képek, jelbeszédre utaló kompozíciók, az emberi lelkületre összpontosító művek, melyek titkokat is rejtenek“ – fejtette ki Szepes Hédi a november 14-ig naponta 13-17 óra között szemrevételezhető kiállítás megnyitóján, amely nívóját Grassl Ferdinánd helyi zenész közreműködése emelte.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
