Súlyos választási törvénysértés Dunaújvárosban

A gyilkossági ügybe keveredő, mandátumától megfosztott fideszes képviselő körzetében június 5-én tartanak időközi önkormányzati választást, ám úgy tűnik a kormánypárt biztosra akar menni.

Országos botrányt keltett, amikor kiderült, hogy a Fidesz korábbi képviselője, Gál Roland egy rendkívül brutális gyilkossági ügybe keveredett. Miután végre sikerült megfosztani a mandátumáról, június 5-ére írták ki az időközi választást a körzetben.

Talán egy kicsit visszásnak tűnhetett, de a Fidesz végül indított jelöltet a megüresedett helyért.

S hogy mennyire komolyan gondolja a győzelmet, arra jellemző, hogy a párt által irányított városvezetés Lassingleitner Fruzsina, a Fidesz képviselőjelöltje érdekében még a választási törvény megsértésére is hajlandó.

A Jobbik Dunaújvárosi Alapszervezete közleményben reagált a kampányidőszakban tapasztalt furcsa eseményekre.

Lassingleitner Fruzsina több alkalommal is diadalittasan számolt be arról, hogy a választókörzetben általa összegyűjtött, és az önkormányzat illetékes szervei felé jelzett problémákra napokon belül megoldást is találtak, és a megfelelő szakemberek el is hárították a felmerült hibákat (itt például a helyi közéleti hetilap felületén dicsekszik…).

Újdonság volt ez a Jobbik számára – olvasható a párt által kiadott közleményben,

“mert az elmúlt években nem ehhez szokhattunk hozzá a lakossági problémakezelés terén a várost irányítóktól”.

Ezen felbuzdulva a Barta Endre, a legerősebb ellenzéki erő képviselőjelöltje is összegyűjtött egy, a választókerületben élők számára neki jelzett problémacsokrot, és ő is kérte az önkormányzattól, ha már a fideszes jelölt által tolmácsolt kéréseket ilyen gyorsan és készségesen teljesítették, akkor tegyék már ezt meg neki is.

Azonban Barta javaslatától az önkormányzat elzárkózott.

Pintér Tamás, a Jobbik dunaújvárosi önkormányzati képviselője szerint ezzel a gyakorlattal az önkormányzat nem tesz mást, mint különbséget tesz egyes jelöltek között, és bár nem tehetné, ezáltal beavatkozik a kampányba; és mivel az ilyen magatartás sérti a jelöltek közötti esélyegyenlőséget, a helyi választási bizottsághoz fordult.

“A választási bizottság aztán – az elvileg független elnök és elnökhelyettes, dr. Bakos Károly és dr. Hanák Tamás Fidesznek tetsző álláspontot furcsa módon igen könnyen magáévá tevő, és azt körömszakadtáig védő agitálása ellenére – helyt adott Pintér Tamás beadványának, és elsőfokú, még nem jogerős határozatában megállapította, hogy a fideszes dunaújvárosi önkormányzat megsértette a választójogi törvényt a magatartásával, és eltiltotta a további jogsértéstől. Ami azt is jelenti, hogy innentől kezdve talán nem lesznek fideszes és nem fideszes úthibák a városban”

– emlékeztet a Jobbik közleményében.

Talán Dunaújvárosban valóban lehetne gy kicsit szerényebb a Fidesz.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »