Storck: új kihívás, új cél lebeg a válogatott előtt

Az elmúlt időszakot lezárta a magyar labdarúgó-válogatott, új kihívás, új cél lebeg előtte, mégpedig a világbajnoki selejtezők sikeres megvívása – mondta Bernd Storck szövetségi kapitány a keddi nyitányt megelőző feröeri sajtótájékoztatón.

 

A magyar szövetség (MLSZ) beszámolója szerint a hétfő délutáni tájékozatón a szakvezető mellett Elek Ákos és Kleinheisler László vett részt.

 

“Nagyon nehéz meccs vár ránk, mint ahogyan az előző sorozatban is roppant nehéz volt Feröer ellen játszani” – vezette fel a tórshavni találkozót Storck. “Itt egy góllal tudtunk nyerni, odahaza pedig nagy kockázatot kellett vállalni, és szerencsénk is volt”

– idézte fel az Eb-selejtezőt, hozzátéve, hogy szerinte a feröeriek nem véletlenül győzték le kétszer is a görögöket, s míg korábban felívelésekkel próbálkoztak, ma már sokkal kombinatívabb a játékuk.

 

forrás: mlsz.hu

 

“A műfű más stílusra kényszerít bennünket, mint amit megszokhattak tőlünk a szurkolók, de mindenki készen áll, és az időjárás is kedvez a kilencven perc futáshoz. Szoros mérkőzésre számítok”

– fogalmazott Bernd Storck.

 

Elek Ákos arról beszélt, hogy a felkészülés során a stáb igyekezett szimulálni a feröeri körülményeket, ezért azok nem okozhatnak meglepetést.

 

„Egy hetet készültünk műfüvön, ez nem jelenthet gondot. Két éve rosszabb volt az időjárás itt, hidegebb volt, most kedvezőbbek a körülmények”

– vélekedett.

“Magunkra kell koncentrálnunk, de intő jel a két korábbi meccsünk Feröer ellen. Nagyon komolyan kell venni a hazaiakat, többet kell birtokolnunk a labdát és helyzeteket kell kialakítani. Több góllal szeretnénk megnyerni a mérkőzést” – jelentette ki a DVTK középpályása.

 

Elek és Kleinheisler a sajtótájékoztatón, forrás: mlsz.hu

 

 

A Darmstadtban játszó Kleinheisler azzal kezdte, nem tudja, hogy áll majd fel a kezdőcsapat, de ha játéklehetőséget kap, mindent megtesz a győzelemért.

 

“Jó formában vagyunk, nyerni jöttünk Feröerre. Először járok itt, és bár nem vagyunk hozzászokva a műfűhöz, tetszenek a körülmények” – tette hozzá.

 

A Feröer-szigetek – Magyarország mérkőzést kedden közép-európai idő szerint 20.45-től rendezik, élőben az M4 csatorna közvetíti, ismétlésben pedig éjféltől a Sport1-en tekinthető meg.

 

 

MTI, Körkép.sk

Nyitókép: mlsz.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »