Spöttle: két tűz közé kerülhet Európa

Spöttle: két tűz közé kerülhet Európa

2016. 05. 31.

Magyarország felé Románián át kerülnek a migránsok – mondta Georg Spöttle a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában; azért választják inkább a hosszabb útvonalat szerinte, mert így kisebb a lebukás veszélye.

A szakértő megjegyezte, nemzetközi szinten Olaszországban, elsősorban Szicíliában torlódott fel nagyobb tömeg. A hétvégén is több százan fulladtak a tengerbe, lassan tarthatatlanná válik a helyzet – fűzte hozzá.

Az olasz partokra most főként Nyugat-Afrikából, Nigériából, Togoból vagy Maliból érkeznek a migránsok. Az elsősorban alacsony iskolázottsággal rendelkező bevándorlókat még sokkal nehezebben lehet majd integrálni az európai társadalmakba, mint a közel-keletieket, emiatt sokkal több probléma lehet velük a jövőben.

Georg Spöttle kiemelte, hogy jelen pillanatban, a titkosszolgálatok információi szerint, nagyjából 700 ezren várakoznak a líbiai partokon. A Fekete Afrikából érkezők a jobb élet reményében indulnak útra, lakásra és élhetőbb körülményekre vágynak – mondta.

Az elemző arról is beszélt, hogy meggyengült török demokrácia miatt Ankarát az európai vezetők folyamatosan kritizálják, s ez akár rövid időn belül is elvezethet a EU-török egyezmény felbontásához, ami után Törökország várhatóan újra megnyitja határait, s így az EU két tűz közé kerülhet: az Afrikából érkező hétszázezres tömeg, valamint a Törökország felől érkező több mint kétmillió migráns jelenléte egyformán súlyos problémává emelkedhet. – mondta a műsorban a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint az Uniónak most elsősorban a líbiai partokra kellene koncentrálnia, gyors politikai megoldásra lenne szükség a teljesen nyílt határok miatt. Georg Spöttle azonban erre nem sok reményt lát.

A szakértő kifejezte azt is, hogy nem érti, hogy miközben Ausztrália és Új-Zéland példásan képes védeni határait, Európa miért nem képes ugyanezt megtenni?. Szerinte a megoldás az, hogy gátat szabunk ennek az őrült liberalizmusnak Európában. Amennyiben pedig nem így lesz, a válság csak tovább mélyülhet…

Orientalista.hu – Crusader (MTI nyomán)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Magyarország Cionista Gyarmat!, ránkvándorlási válság Tagged: EU válság, ránközönlő muzulmán hordák, ránkvándorlási válság, ránkvándorló kvóta, ős-ránkvándorlók


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »