Spöttle: 40 ezer radikális iszlamista van a németeknél

Sorra jelennek meg a bűnügyi statisztikák Európában. A briteknél 70%-kal nőtt a terrorgyanús elfogások száma. És van egy osztrák összesítés is: 2016-ban minden harmadik bűntényt külföldiek követtek el Ausztriában. És a gyanúsítottakról sokszor kiderül, hogy bevándorlók.

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint Nagy-Britannia nem egy tipikus célország a bevándorlók tekintetében, de a nagyszámú pakisztáni vagy arab közösség körében családegyesítés címén kontrollált bevándorlás zajlik. A fanatizálásban pedig nagy szerepet játszanak a mecsetek.

Az Európa-szerte erősödő biztonsági intézkedéseket saját benyomásaival erősítette meg a szakértő. Elmondta, hogy nemrég Barcelonában azt tapasztalta, hogy megjelentek a páncélozott katonai és rendőrségi járművek, kommandósok vannak a metróban illetve minden turisztikai látványosság közelében.

Hozzátette, hogy Németországban a radikális szalafisták létszámát már 42 ezerre saccolják, amelyből tízezer az olyan veszélyes személy, amelyek, ha tovább fanatizálódnak, akár terrorcselekményeket is elkövethetnek. 1400 pedig azon személyek száma, akik bármikor „átfordulhatnak, és akár már ma elkövethetnek terrortámadást”.

Georg Spöttle a műsorban arról is beszélt, hogy bár nem a legmagasabb, de meghatározó a szociális támogatás jár a menekülteknek, nem beszélve a járulékos támogatásokról. Ennek szívó hatása van – fűzte hozzá a szakértő.

A műsorvezető kérdésére úgy fogalmazott, a francia lapokban kisebb port kavartak fel azok a cikkek, melyek arról szólnak, hogy bár a menekültek egy része rendelkezik az A1 nyelvvizsgával, mégsem tudnak alap szinten sem kommunikálni. Hozzátette, hogy ezek a problémák Németországban is léteznek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »