Sportsérülése mentette meg Hiszékenyt

Sportsérülése mentette meg Hiszékenyt

Első fokon felmentették a vesztegetés vádja alól Hiszékeny Dezsőt. Az ügyészség nem tudta bizonyítani, hogy a volt angyalföldi alpolgármester 5 millió forint kenőpénzt kért egy önkormányzati tulajdonú ingatlan bérleti jogáért.

„Hiszékeny Dezső elsőrendű vádlottat az ellene emelt hivatali vesztegetés elfogadása a Btk. 294. szak, 1. bek. ütköző és a 2. bek szerint minősülő cselekmény bűntettének vádja alól felmenti” – ismertette a bíró. Fellélegezhetett az elsőfokú ítélet hallatán a szocialista képviselő. Az ügyész ugyanis előzőleg 5 év szabadságvesztés kiszabását kérte rá. A volt XIII. kerületi alpolgármestert, szocialista országgyűlési képviselőt azzal vádolták, hogy ennek a visegrádi utcai üzlethelyiségnek a bérleti jogáért 5 millió forint kenőpénzt kért egy vállalkozótól, akiről később kiderült, hogy fedett nyomozó. Ő állította azt, hogy a politikus a kezével jelezte, hogy 5 milliót kér.

„Egy sportbaleset folytán bal kezének kisujja az első ízületnél lemerevedett nem tudja kiegyenesíteni, egyébként pedig jobb kezes” – jegyezte meg Kalina József. Vagyis 5 milliót nem jelezhetett a kezével, állapította meg a bíró, márpedig csak akkor lehet elítélni korrupciós bűncselekmény miatt azt, aki a kenőpénzt metakommunikatív eszközökkel kéri, ha e bizonyítható gesztusai félreérthetetlenek.

Az ügyben volt fedett nyomozás és lehallgatás is – a titkosszolgálati akciók részleteit 2033-ig titkosították is. A bíróság azonban végül nem találta megalapozottnak a vádat.

„Vannak olyan ésszerű kételyek, amelyek alapján kategorikusan nem jelenthető ki, hogy Hiszékeny Dezső elsőrendű vádlott bűnös lenne” – mondta ki végül a bíró.

A szocialista politikus továbbra is tartja, hogy koholt vádak alapján koncepciós eljárás folyik ellene.

– Bíró úr kijelentette, hogy ezt a részét az egész történetnek nem vizsgálta a bíróság, én viszont azt, amit 2014 júliusában kijelentettem, azt tartom.
– Mégpedig?

– Igen, azt jelentettem ki, hogy ez egy politikai indítású és koncepciós eljárás volt, a titkosszolgálat és az ügyészség részéről.
– A mai ítélet alapján a magyar igazságszolgáltatásban megbízik-e?
– Nekem eddig sem nagyon volt kétségem ezzel kapcsolatban, azt láttam, hogy ez egy borzasztóan precíz eljárás volt, amit a bíróság lefolytatott.

Az ügy másodrendű vádlottját a hivatali vesztegetés vádja alól – Hiszékenyhez hasonlóan – felmentették. Befolyással üzérkedésért viszont két év szabadságvesztést kapott, öt év próbaidőre felfüggesztve. Ő volt az ugyanis, aki pénzt kért az ominózus üzlethelyiségért, azzal, hogy annak nagy részét továbbadja a  döntéshozói pozícióban lévő Hiszékeny Dezsőnek. Az ítélet nem jogerős.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »