Sosem voltak ilyen egységesek a republikánusok, mondta Trump, miután a fél párt kritizálta

Még soha nem volt ilyen egységes a Republikánus Párt, mint most – jelentette ki Donald Trump republikánus elnökjelölt Floridában tartott kampánygyűlésén szerdán.

Azt állította, hogy az elnökválasztási kampánnyal sincsenek bajok.

“A kampány tényleg remekül halad, soha nem voltunk ilyen egységesek, mióta elkezdtük, egység dolgában most állunk a legjobban. Hihetetlenül jól teljesítünk” – fogalmazott a pódiumon.

Donald Trump mintegy negyven percen keresztül a korábbi – az előválasztási folyamat során elszenvedett – vélt sérelmeiről és vitáiról beszélt, csaknem összefüggéstelenül. A hatást, s ezzel Trump megítélésének lényeges megváltozását jól érzékeltette az, hogy amikor később a republikánusokkal nyíltan rokonszenvező Fox televízió részleteket játszott be a nagygyűlésről, a műsorvezető hangosan nevetett.

A Republikánus Pártban közben forrnak az indulatok, s bár Trump kampányfőnöke, Paul Manafort cáfolta az elégedetlenséget, szerdán este már ő is Trumpra kezdte hárítani a felelősséget. Elismerte, hogy a 2004-ben a fiát Irakban elveszítő, pakisztáni gyökerű amerikai házaspárral folytatott vitája Trumpnak “nem volt okos”, és gyorsan leszögezte azt is, hogy mindezért a felelősség nem a tanácsadókat, hanem magát Trumpot terheli.

A Politico című lap meg nem nevezett bennfentes forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Trump kampánycsapatában elég nagy a káosz, mindenki a saját feje után megy, hiányzik az összehangolt munka, illetve megbomlott a kampánystáb, valamint Trump szoros szövetségeseinek egysége. Kivált elkeserítőnek ítéli mindenki a pártvezetés és Trump rossz viszonyát.

Az elégedetlenség ellenére eddig a párt egyetlen vezető politikusa sem vonta meg a támogatását az elnökjelölttől, de többen is élesen kritizálták.

A Fox televízió szerda este közzétett felmérése szerint Hillary Clinton már tíz százalékosra növelte előnyét Donald Trumppal szemben.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »