Sorra foglalják vissza Aleppó negyedeit a felkelőktől, ezrek menekülnek

A felkelők által ellenőrzött  városrészek több mint 40 százalékát foglalták el a damaszkuszi rezsim csapatai hétfő estig Aleppóban – jelentette a Hmejmimben működő orosz katonai parancsnokság.

“A felszabadított városrészekben több mint 80 ezren élnek, akik most az orosz megbékélési központtól és a szíriai hatóságoktól humanitárius segítséget, ivóvizet, meleg élelmet és gyógyszereket kapnak. Emellett több mint 5000 lakos hagyta el a nap folyamán Kelet-Aleppó terroristák ellenőrzése alatt álló déli negyedeit biztonságos kerületek felé” – olvasható a közleményben. Damaszkusz és Moszkva is terroristának nevezi a Kelet-Aleppóban maradt ellenzéki fegyveres csoportokat.

A parancsnokság szerint a menekülteket humanitárius központokban helyezték el, ahol minden szükséges segítséget megkapnak.

Az orosz megbékélési központ korábbi jelentése szerint a szíriai hadsereg és a vele szövetséges erők Aleppó 12 kerületét foglalták el: Bajadín, Sejk Faresz, el-Kadiszíja, Hejdaríja, al-Gáni, Sejk Haszr, Sejk Hodr, Dzsabal Badru, Tarik Sejk Nadzsár, Tirabl el-Halek és Szakúr negyedeket.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet szerint a kormányerők sorra  foglalták  vissza az észak-szíriai város keleti kerületeit, s közben az ostromlott városrészből egy nap alatt ezrek menekültek át más negyedekbe. A kormányerők hétfő délelőttre teljesen elfoglalták Kelet-Aleppó északi részét, és ezzel kettévágták a lázadók kezén lévő városrészt.

Az angliai székhelyű, de kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező OSDH úgy tudja: egy nap alatt tízezren menekültek el Aleppó keleti feléből.

“Legalább hatezren (a kurd erők által ellenőrzött) Makszud sejk negyedben kerestek menedéket, a többiek Aleppónak a kormányerők kezén lévő övezetébe mentek” – fűzte hozzá a helyi aktivistahálózata révén tájékozódó emigráns csoport.

Az Oroszország és Irán katonai támogatását élvező, Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők ezzel jelentős áttörést értek el a november közepén nagy erőkkel megkezdett aleppói offenzívájukban, amelynek célja, hogy teljes egészében elfoglalják az ország második legnagyobb városát.

Aleppó keleti szektorában a legutóbbi időkig mintegy 250 ezer ember élt a damaszkuszi rezsim négy hónapja tartó teljes ostromzára alatt, november 15-e óta azonban a szíriai légierő minden korábbinál pusztítóbb bombázásainak voltak kitéve.

A keleti városrész legnagyobb negyedének, a Maszakin Hannano kerületnek szombati elfoglalását követően a kormányerőknek vasárnap további öt szomszédos kerületet sikerült bevenniük – számolt be róla az OSDH.

“A lázadók aleppói területük legalább 30 százalékát elvesztették …, mindenekelőtt az eddig általuk ellenőrzött szektor északi kerületeinek nagy részét” – mondta el az AFP francia hírügynökségnek Rámi Abder-Rahmán, az OSDH vezetője.

Hétfőn már arról számolt be, hogy a kormányerők elfoglalták Hejdaríja, Szakúr és Sejk Hodr negyedeket, a kurd harcosok pedig Sejk Faresz negyedet, és ezzel végleg kettévágták Aleppó keleti részét.

Rámi Abder-Rahmán hozzátette, hogy a hadsereg gyors előretörése a több irányból egyszerre végrehajtott támadásnak köszönhető.

A felkelőket egyelőre nem lehetett elérni, hogy megerősíthessék a veszteségeikről szóló jelentést. Szakúr negyed elfoglalását a szíriai állami média megerősítette.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »