Soros György és a Nők Menete

A hétvégi Nők Menete bepillantást engedett a Soros-féle Nyílt Társadalom működésébe.

A liberálisok szerint Soros György politikai befolyása puszta fikció, amit az Orbán-kormány talált ki, hogy a „menekültek” után – hiszen az illegális bevándorlás is „álprobléma” – újabb nem létező ellenséget kreáljon. Aki azt állítja, hogy Soros Györgynek Magyarországon és a világon jelentős politikai ereje van, az bizonyára üldözési mániában szenved, és túl sok összeesküvés-elméletet olvasott.

Úgy tűnik azonban, hogy a Soros-birodalom mégsem csak a magyar kormány kitalációja. A New York Times összefüggést vélt felfedezni a hétvégi „Nők Menete” és Soros György között. Miután túl vagyunk az önkéntelenül feltörő hitetlenkedő felkiáltásunkon, lássuk, miről is van szó.

Szombaton „spontán” demonstrációt tartottak Washingtonban – és a világ más pontjain – a nők jogainak védelmében (az ugyanis rendkívül nagy veszélyben van az Egyesült Államokban). A tüntetés szervezői leszögezték, hogy a menet párt- és politika-független, de a transzparensek és a felszólalások alapján a demonstrációra jobban illene a „Liberális Nők Menete Trump Ellen” elnevezés.

A tüntetés weboldalán (hiszen minden spontán demonstrációnak van honlapja) megtudhatjuk, hogy a Nők Menete egy „alulról jövő kezdeményezés”, amelynek „független szervezői” mentesek bármiféle pártpolitikától. Ennek ékes bizonyítékául szolgálnak a Menet egyik szervezője, a UniteWomen.org által előszeretettel használt #ImWithHer és #ThanksObama hashtagek.

Hírdetés

A „spontán”, „pártsemleges” szervezetek annyira spontánok és pártsemlegesek, hogy közülük több mint ötvenet támogat a Soros-birodalom. A Soros György és az Open Society által pénzelt szervezetek között van a Menet főszervezői közül az abortuszpárti Planned Parenthood és a National Resource Defence Council. Ez utóbbi elsősorban arról ismert, hogy az elnökválasztási kampányban vehemensen ellenezte Trump környezetvédelmi politikáját.

A Nők Menetét több iszlám szervezet is támogatja. Például az abortuszellenes Council on American-Islamic Relations, amely ellenez minden, a nők egyenjogúsítását célzó muzulmán reformot. A szervezet vezetője ennek ellenére megindító beszédet mondott a Meneten. Nincs itt ellentmondás: a zömmel szaúdiak által pénzelt szervezetek (amelyek bőkezűen támogatták Hillary Clinton kampányát is) bárki mellé odaállnak, aki az Izrael-barát Trumpot támadja.

Egy másik, Soros által támogatott, és a Menetben közreműködő muszlim szervezet az Arab-American Association of New York, amelynek igazgatója „szélsőségesnek” bélyegzett egy újságírót, aki amellett érvelt, hogy a muszlim nőknek ne kelljen mindig fejkendőt viselniük.

 A hétvégi Nők Menete bepillantást engedett a Soros-féle Nyílt Társadalomba, amelyben boldogan megfér egymás mellett az abortuszpárti Planned Parenthood, a nők egyenjogúságát nyíltan tagadó muszlim szervezet és Madonna. Nagypolitikai játszma ez a javából, ahol a nőket csak ürügyként használják. Ha ezek után bárki a civil blablával jön, nevessük ki bátran.

Lánczi Tamás

http://mozgasterblog.hu/


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »