Soros emberei veréssel kényszerítik a migránsokat a magyar határ felé

Több száz migráns kezdett tiltakozásba kedd reggel a Belgrád szívében található buszpályaudvarnál, követelték a magyar határ megnyitását, és egy részük elindult a szerb-magyar határ felé – írta honlapján kedden a Blic című szerb napilap, melynek információi szerint szervezkedés hátterében a Soros György által jelentősen támogatott csoportok közé tartozó No Borders áll. Az anarchista szerveződés Calais-ban is jelentős szerepet vállalt a migránsok és a rendőrök közötti összecsapások kiprovokálásában.

Reggel 9 órakor a migránsok egy csoportja tüntetni kezdett Belgrád központjában, az Infoparkban levő táborbanA kívülről érkező férfiak fizikailag bántalmazták a parkban reggeliző és tüntetni nem akaró többi migránstA helyszínről tudósító szerb lapok szerint a lázadás hátterében a Calais-i zavargásokból is jól ismert No Borders csoport állKésőbb több mint 300 migráns, szinte kizárólag 30 körüli férfi indult meg északra a magyar határ feléMagyarországról érkezett emberek már napok óta hitegetik, hogy a népszavazás után megnyílik a magyar határKét titokzatos nőt védenek a migránsok menetoszlopábanSzerbia északi területein több száz migráns csatlakozhat a menetelőkhöz

 

A Blic.rs szerint a migránsok egy „nagy csoportja” indult el gyalog a park melletti úton a magyar határ felé. A tüntetés előtt egymással tűztek össze a buszpályaudvar melletti parkban összegyűlt migránsok. Egy csoportjuk szidalmazta, majd megtámadta azokat, akik nem akartak tiltakozni. Megtámadták a migránsokat információkkal ellátó segélyközpont, az Info Park munkatársait is. A helyszínen tartózkodó rendőrök nem léptek közbe.

A történtek miatt az Info Park bezárta ottani irodáját, és táblát tett ki rá, amelyen az a felirat olvasható, hogy „a bajkeverők miatt nincs több segítség”.

Az Info Park tájékoztatása szerint az incidensben senki sem sérült meg. Egy ember horzsolásokat szerzett a dulakodásban.

A taxisok azt mondták, hogy a park melletti Nemanjina utcát tíz percre lezárták az incidens miatt.

A lap úgy tudja, hogy a tiltakozás szervezői a Ne legyenek határok (No borders) nevű csoportból valók, akik már korábban is szerveztek tüntetéseket a szerbiai fővárosban. A migránsok egyelőre Újbelgrádon át a szerb főváros melletti Zimonyig (Zemun) jutottak.

A Blic című szerb napilap szerint a határ felé gyalog elinduló migránsok legfeljebb harminc éves férfiak, s a csoport tagjai szinte kivétel nélkül Afganisztánból, Pakisztánból vagy Irakból érkeztek. A lapnak úgy nyilatkoztak, hogy a szerb-magyar határhoz terveznek vonulni, és egészen addig ott akarnak tartózkodni, amíg a határ megnyílik előttük. Egyikük elmondta, tudják, hogy hosszú út áll előttük a határig, ezért lehet, hogy vonatra szállnak.

M1: ÚTKÖZBEN SZÁZAK CSATLAKOZHATNAK A MENETELŐKHÖZ

Az M1 tudósítója szerint a bevándorlók közül nagyon sokan hátizsákkal vannak, és többen is azt mondták, hogy gyalog vágnak neki a magyar határnak. A bevándorlók egy része azóta már átkelt a Száván, elhagyta Belgrádot, és a magyar kerítés felé tart, hogy ott tiltakozzon és követelje a határ megnyitását. Nagyjából háromszázan lehetnek – mondta a tudósító, aki szerint 4-5 nap alatt érhetnek Horgosra. Sidnél vagy Szabadkánál, ahol nagyjából 600 bevándorló várakozik, van esély arra, hogy csatlakozzanak az úton lévő tömeghez.

KÉT TITOKZATOS NŐ A MENETELŐK KÖZÖTT

A belgrádi Blic tudósítója a többségükben 30 év körüli férfiak csoportjában két nőt vélt felfedezni. Szívesen beszélgetett volna velük, de ők sem akartak nyilatkozni, a körülöttük levő férfiak pedig védték is őket. A Blic emlékeztet arra, hogy a vonuló migránsok már korábban említették, hogy néhány ember az ENSZ-től érkezett, hogy segítse őket. A két nőről annyit tudott meg a szerb lap munkatársa, hogy afganisztániak.

AZ ELŐKÉSZÍTÉS MÁR KORÁBBAN ELKEZDŐDÖTT

Az M1 Híradójának tudósítója szerint már szombat este olyan információ terjedt el a Szerbiában táborozó migránsok között, hogy a magyarországi népszavazást követően hétfőtől megnyitják a határt a számukra.

„ALLAH SEGÍTSÉGÉVEL ÁTJUTHATUNK A HATÁRON”

És nem véletlenül kezdtek el bízni a Belgrádban várakozó migránsok a röszkei nyitásban. Később nyilatkozott egy afganisztáni férfi, aki elmondta, Magyarországról érkezett emberek biztatták őket a küszöbön álló jó hírrel.

MEGSZÓLALT A BEFOGADÓKÖZPONT VEZETŐJE: ANARCHISTÁK HERGELTEK

A belgrádi Vecernje Novosti napilap portáljának nyilatkozott a reggeli és délelőtti történésekről a Belgrád központjában lévő befogadóközpont vezetője, Vladimir Sjekloca. Elmondása szerint anarchisták egy csoportja személyes érdekek által vezérelve hergelte fel a migránsokat. Az anarchisták nem akarják, hogy a migránsok befogadóközpontokban legyenek. A tüntető csoport egyszer már elindult a magyar határ felé, majd visszatértek, és ekkor támadtak az ott békésen reggelizőkre. „Attól tartunk, hogy a migránsok manipuláció áldozatai és a hosszú menetelés – amire rávették őket – akár az egészségüket is veszélyeztetheti. Amint ez megtörtént már, amikor – vélhetően ugyanazok az anarchisták – éhségsztrájkra vették rá őket” – mondta a vezető.

Júliusban több mint száz migráns kezdett éhségsztrájkba Belgrádban, ám nem a szerbiai körülmények miatt tiltakoznak, hanem a Bulgáriában tapasztalt rossz bánásmód, valamint amiatt, hogy nem tudnak tovább menni Magyarország felé. Az akkor a magyar határig eljutott migránsok között is volt éhségsztrájk Horgosnál.

JÚLIUS KÖZEPÉN MÁR VOLT EGY HASONLÓ KÍSÉRLET

Szerbiában a nem hivatalos adatok szerint 7-10 ezer migráns tartózkodik, ők Nyugat-Európába szeretnének jutni, többször is elmondták, nem akarnak Szerbiában maradni, ám a magyar határon nem tudnak átjutni. A magyar hatóságok naponta 30 bevándorló menedékkérelmét veszik át.

Július közepén szintén több száz migráns indult útnak gyalog a magyar határ felé a szerb fővárosból, akkor egy nap után feladták a 200 kilométeres gyaloglást, és vonattal, valamint autóbuszokkal folytatták útjukat a szerb-magyar határig.

Magyar Idők Online – MTI, Hirado.hu, Blic.rs, Verenje Novosti

http://orientalista.hu

Kategória:Aktuális, Hírek, Valóság


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »