Soros a manipulátor

Soros a manipulátor

Soros, mint spekuláns hozzájárul a világ destabilizációjához.
Galló Béla politológus szerint Soros György magyar származású amerikai pénzügyi szakember gyakran beavatkozik a politikai folyamatokba anélkül, hogy annak társadalmi következményeit logikusan kiszámítaná.

A szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában kifejtette: Soros György fő ideológiai üzenete a nyitott társadalom, s ezen elv mentén értelmezi a migránsügyet is. Azt képviseli, hogy jöjjenek Európa felé a migránsok, és kritizálja is az Európai Uniót amiatt, hogy nem fordít elegendő forrást a migránsok befogadásához szükséges intézkedésekre. Sőt, Soros György szerint a tagállamoknak is több pénzt kéne áldozniuk a migránsok befogadására, akár kölcsönök felvételével is – fejtette ki Galló Béla.
A politológus szerint Soros György elképzelése egy “íróasztalteória”: nem számol azzal például, hogy beleegyeznének-e az európaiak abba, hogy a migránsokra áldozzanak plusz pénzeket az országok, miközben saját szociális, napi problémáik is megvannak.
Galló Béla kitért arra is, különösen az utóbbi 20-25 évben, a globalizáció erősödésével látható, hogy a céglogika egyre inkább áthatja a politikát. Mint elmondta: a cégek részéről két típusú beavatkozás jellemző: az egyik, amikor csak a “háttérből manipulálnak”, a másik, amikor az üzletemberek nyíltan vállalják befolyásukat, hatalmukat, s utóbbira példa Soros György is.
A politológus szerint Soros György annak idején a Szovjetunió megbuktatásában is részt vehetett, miután alapítványain keresztül számos olyan ellenzéki politikus nevelődött fel, akik ebben szerepet játszottak. Galló Béla úgy értékeli, Soros György politikai tevékenysége meghatározza a világ sorsát: tőzsdespekulációi országokat tudnak megrendíteni. Így az üzletember egyrészt hozzájárul a világ destabilizációjához, másrészt filantróp tevékenységet is kifejt – mondta a politológus az M1-en.

magyartudat.com


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »