Soltész: a török elleni harcok idejéhez hasonlít a mai helyzet

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerint a mostani európai helyzet hasonlít a mohácsi csata idején uralkodó állapotokhoz. Ha tiszteljük a török elleni harcok áldozatait, akkor nem csak emlékeznünk, cselekednünk is kell, a határokat meg kell védeni, ha szükséges – mondta.

Az emlékezés mellett a cselekvés fontosságát hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából vasárnap tartott ünnepségen.

Soltész Miklós Mohácson több száz ember előtt azt mondta: önzés, rövidlátás, árulás és “cselekvőképtelen európai vezetők” miatt kellett 490 évvel ezelőtt elpusztulnia mintegy 15 ezer magyarnak, és miattuk vonulhatott be 1526 szeptemberében Budára a török.

“Nem hasonló időket élünk meg ma is?” – tette fel a kérdést a migrációs válságra utalva. Úgy fogalmazott: “Ha tiszteljük az áldozatokat, (.) ha a haza megmentéséért vállalt haláluk fontos számunkra, akkor az emlékezés mellett cselekednünk is kell.”

Jogosan várjuk el határaink tiszteletben tartását, és meg is védjük, ha szükséges – jelentette ki.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »