Sóhajok hídja

Dubaj Velencéjében állok, egy fából faragott, görnyedt hátú hídon. Erről a hidacskáról bámulom a The Dubai Mall bevásárlóközpontot, mely a több mint egymillió négyzetméteres alapterületét tekintve cipelhetné a világpálmát. Őszinte leszek, kissé unom a legeket, de azért megjegyzem, hogy itt ezerkétszáz üzlet van, jégpálya, huszonkét mozi, százhúsz étterem és egy nagyon kedves horvát biztonsági őr. Tőle kértem felvilágosítást, amikor még bent voltam, ugyan, segítsen már kijutni ebből az elvarázsolt kastélyból, nehogy felfaljanak itt a cápák. Mert itt van a világ legnagyobb akváriuma. Halkan jegyzem meg, hogy jobban örültem volna egy antikváriumnak. Egy perc múlva már magyarul beszélgetünk. Mit ne mondjak, nagy élmény a sejkek között anyanyelvemen mosolyogni.

Állok a hídon, és sóhajtozom. Várom a barátomat, aki késik. Napszemüvegemen át bámulom az embereket. Több száz náció. És a szemüvegen át is érezhető valami nevenincs hierarchia, kasztrendszer. Barátom mesélte, hogy az irodában, ahol dolgozik, különböző formájú és anyagú pohárban hozza a pincér a kávét. Mivel ő vezető, ezért neki talpas porceláncsésze dukál. Az asszisztensének mezítlábas mázolmányos. És ettől persze már a kávé íze sem lesz ugyanaz. Két fekete abajába öltözött nő áll meg előttem. Kezükben tucatnyi világmárkás szatyor. A sminkjükön minimum fél napig pepecselhetett valaki. Elképesztően finom aprólékossággal vannak kifestve. A szatyrokat a híd korlátjának támasztják, fotózkodni szeretnének velem. Tessék? Hát jó, legyen. Középre állok, elővillan a tömegből egy fehér ruhás férfi, és kattintja a gépet. Hát ezek meg kik? – fut át rajtam, ez itt nem szokás. Papagájszínű öltözékem kelthette fel az érdeklődésüket? Aztán ahogy felfújja a szél az egyik nő abajáját, látom, hogy miniszoknya van rajta, piros neccharisnya, ékkövekkel kirakott aranysaru. Válltáskámba kapaszkodom, na, ezt jól kifogtam, mágnás arab gagyizók karmai közé kerültem. De mi van, ha hárembe keresnek már nem annyira fiatal, de azért még jól kinéző nőket különböző logisztikai feladatokra? Egyik opció sem jobb a másiknál.

És ebben a pillanatban, mint egy arab népmesében, csoda történik. A tizenkét hektáros Dubaj-torony-tóból kilövell a százötven méter magas és kétszázötven méter hosszú, kacskaringós idomú szökőár. Fut a víz, táncol, mókázik az arab dallamra. Győztes csatából érkező férfikar dalolja bele a lassan leszálló estébe, hogy sok van, ami csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb. Elképedve bólogatok a barátomra, ez megrendítően szépséges, gondolom. Ecce homo, mondom.

Íme az ember, igen, mármint úgy értve, hogy… hogyan is? De nincs idő a fejtegetésre, mert visz az utunk tovább. A bevásárlóközpontokban sokszor láttam óriási betűkkel a termékeken, hogy Európában készült, de mintha nem hely-, hanem márkajelzés lett volna. Sőt valahol így írták rá: Európé. Európából jöttem, mondom a pincérnek a bárban, ahol koktélt szürcsölünk, Európából jöttem, mesterségem címere EU. A pincér nagyot sóhajt, ugyanakkor felcsillan a szeme, és valamifajta alázatot látok benne. A márkajelzésemnek kijáró tisztelettel igazítja elém a nassolni való pirított finomságokat. Kinézek az ötvenedik emeletről a szemközti Hercegnő-toronyra. Persze hogy a legek közé tartozik, ő a legsudárabb, legdrágább, legflancosabb, legkívánatosabb hercegkisasszony a világon. Olyan esztelenül vágynak rá a királyok, hercegek és grófok, ahogy annak idején Európéért epedezett Zeusz.

Európé jut eszembe, Agénór föníciai király szépséges leánya, akit Zeusz hófehér bika képében elrabolt és magáévá tett. Felállok, az ablakhoz lépek. Elindulok a kör alakú bárban. Érzem a legfinomabb parfümillatokat, ahogy elhaladok az üveges tekintetű istenek és istennők mellett. A világ földrészeit megformáló háromszáz szigetet keresem. Úgy vetnék rá egy pillantást innen fentről! Ott van, ni. Megtaláltam. Sóváran keresem közöttük Európát. Nem találom. Elrabolták talán? Hogy mi? Európa nincs. Vagy csak elöntötte a világtenger? Nagyot sóhajtok. Istenem, mi lesz akkor velem?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »