Soha nincsenek válaszok

Soha nincsenek válaszok

Hajdu Szabolcs tavaly áprilisban rendezte meg a Maladype Színházzal az általa írt, Ernelláék Farkaséknál című kamaradrámát. Még ugyanebben az évben gerilla módon, minimális költségvetéssel filmre vitte a történetet, amely Kelet-Európa egyetlen A kategóriás filmszemléjén, Karlovy Varyban elnyerte a versenykategória fődíját, a Kristály Glóbuszt. Hajdu Szabolcs emellett pedig megkapta a legjobb férfi színészi alakításért járó díjat is. A siker kapcsán az előadás és a film szereplőivel, a Maladype Színház két tagjával, Tankó Erikával és Szilágyi Ágotával beszélgettünk azokról az élethelyzetekről, problémákról, amelyeket Hajdu Szabolcs története felvet, többek között anyaságról, gyermeknevelésről és kivándorlásról.

Egy családhoz az éjszaka közepén becsöngetnek a rokonok. Ernelláék (Tankó Erika és Szabó Domokos) Skóciából jönnek haza, mert nem egészen úgy alakultak a dolgaik, ahogyan elképzelték. Farkasék (Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya) befogadják őket, bár fogalmuk sincs, hogy a hívatlan vendégek meddig maradnak. A kényszeregyüttlét pedig feszültséget szül.

Hajdu Szabolcs olyan dolgokról akart beszélni, amelye őt is foglalkoztatják, ami téma náluk otthon, a baráti körükben. – Náluk esténként óriási társasági élet van, a lakásuk ilyenkor szalonná változik – meséli Tankó Erika, aki Ernellát alakítja mindkét változatban. – A színházi próbafolyamat elején egy hétig mi is ugyanígy csak beszélgettünk – vág közbe Szilágyi Ágota, aki a filmben mellékszereplőként tűnik fel. – A kiugró, fontosabb kérdéseket fogalmazta végül át Szabolcs drámai szöveggé. Szerinte az improvizálásnál a színészek, ahogy helyzetbe kerülnek, rögtön vágyat éreznek, hogy konfliktust generáljanak, miközben a hétköznapi beszélgetések nem erről szólnak. Néha például a semmiről – mondja a színésznő. Az Ernelláék Farkaséknál a hétköznapokról, a családról, a gyerekekről, a szülőkről szól, a kételyekről, a szorongásokról. Olyan mondatok hangzanak el benne, amiket sokan talán önmaguk előtt is eltitkolnak.

– Hogy van olyan pillanat, amikor egy anya nem szereti a gyerekét, mert hisztériázik, vagy hogy X év házasság után mi az, ami összeköt két embert. Ezek a valós életben mindig egy adott ponton pattannak ki, de most sűrítve jelennek meg – mutat rá Tankó Erika a történet lényegére.

De ott van az elmenni-itt maradni kérdésköre is – Ernelláék meg nem valósult kivándorlása azt példázza, hogy máshol talán még annyira sem jó, mint itt. A gyereknevelésben is ez a kettősség jelenik meg: Farkasék nagyon szabadon nevelik a gyereküket, míg Ernelláék korlátok közé szorítják a sajátjukat, akinek semmi sikerélménye nincs. Miközben megjelenik az is, hogy a gyerekek irányítják a szülők életét, határozzák meg a döntéseiket – részletezi Szilágyi Ágota, aki úgy véli, a darab által felmutatott helyzetekre soha nincsenek válaszok. És ez a történet sem válaszokat akar adni, inkább alternatívákat vet fel. – De bármit választasz, nem feltétlenül jó – szúrja közbe Erika, aki hangsúlyozza, ennek ellenére a remény ott van minden helyzetben.

Csak nem biztos, hogy abban a formában, ahogy azt egy ideális világban elképzelnénk. A lányok elmondása szerint volt olyan néző, aki az előadás után döntötte el, hogy elválik.

A Maladype Színház szobaszínházi produkciója egyedülálló a maga műfajában, nagyon filmszerű és visszafogott, talán emiatt is kikerülhetetlen volt, hogy Hajdu Szabolcs vászonra vigye a történetet. A filmet saját lakásában forgatta le, ahogy az előadásban, itt is ő és felesége, Török-Illyés Orsolya játszotta az egyik házaspárt. A hangmérnöki munkát a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai végezték, Hajdu Szabolcs tizenhárom operatőr tanítványa fényképezte a filmet. – Csodálatos módon vezette őket. Nézve az egész filmet, egyáltalán nem érződik a különbség az egyéni látószögek és stílusok között. Erre még Karlovy Varyban is rácsodálkoztak – emlékszik vissza Tankó Erika. – A film nyelvezete hasonlít az előadáséhoz, de hiányoznak belőle a stilizált, elemelt részek. Szabolcs természetességet követelt meg mindenkitől, hisz a filmnél a hitelesség a legfontosabb – mutat rá Erika.

Amíg a darabban Szilágyi Ágota és Gelányi Imre alakította a gyerekszereplőket, addig a filmben Hajduék gyerekei, Hajdu Zsiga és Lujza álltak kamera elé. Ágota szerint a színházban érzékeny dolog gyerekekkel dolgozni, mert a jelenlétük könnyen elterelheti a figyelmet, de a film műfaja nem engedi meg, hogy felnőttekkel helyettesítsék őket. – A gyerekeknek nincs megfelelési kényszerük, nincsenek elvárásaik. Bár Zsigával néha nehezebb volt, neki egy jelenetért mindig ígérni kellett valamit, például hogy megnézheti a Különben dühbe jövünk egy-egy részletét. Elképesztő, miket tudott alakítani ezért cserébe – meséli Erika.

A filmet szeptember huszonkilencedikén mutatják be a hazai mozikban, de a tervek szerint az előadás is látható lesz az őszi évadban a Maladype budapesti bázisán.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 17.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »