Soha nem tudjuk meg miért szúrták le Nancyt, ráadásul a szexmunkás gyilkosa is megússza?

Soha nem tudjuk meg miért szúrták le Nancyt, ráadásul a szexmunkás gyilkosa is megússza?

A Blikk szerint megúszhatja a kivégzést a 19 éves szexmunkás gyilkosa. A Jao Kao-peng Kínában marad, hiába emelt vádat ellene a magyar ügyészség. A magyar hatóságok ugyanis eredménytelenül kérték Jao Kao-peng kiadatását, azt a kínai állam megtagadta, mi több az eljárást sem vette át, ezért egyelőre úgy néz ki, hogy a férfi börtönbüntetést sem fog kapni.

Miután az Akácfai utcai lakásában brutálisan meggyilkolták az édesanyával együtt élő, ifjú örömlányt elterjedt az a hír, hogy a tettes egy kínai fiatalember. A szóbeszéd szerint az állandó adósságokkal küszködő állítólagos elkövető ismerőseitől kapott kölcsönpénzt repülőjegyre, majd titokban szülőhazájába utazott. A bulvárlap korábbi értesülései szerint a magyar nyomozók összekészítették a lány aktáját és azt, a bizonyítékokkal – mint például a DNS-mintát tartalmazó hamutartóval együtt átadásra került a kínai kollégák részére vagy legalábbis erre készültek.

Egy érthetetlen menekülés a biztos halálba

A bűnügyi sztori utóbbi része teljesen életszerűtlenek tűnt akkor is, hiszen Kínában a halálbüntetés mindennapos, egy józan ember ritkán menekül a biztos halálba, a világ másik felére. Ráadásul kiemelt bulvárhírként terjedt, hogy Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő arról beszélt, hogy a kommunista rezsimnek ez egy becsületbeli ügy, a gyilkos egy kapalista országban hozott szégyent a hazájára, ezért szinte biztos, hogy kivégzés lesz az ügy legvége. Úgy fogalmazott: “a hazájában bujkáló gyanúsítottnak egy perc nyugta sem lehet, biztos vagyok benne, hogy még a nyáron levadásszák a kínai hatóságok. Szégyent hozott a hazájára, ez nem játék arrafelé. Ha elfogják, biztosan nem adják ki Magyarországnak, hanem maguk tesznek igazságot. Valószínűleg elítélik és kivégzik.”

Hogy, a kínai ennek tudatában mégis elhagyta a halálbüntetést nem alkalmazó, tehát biztonságosabb Magyarországot arra olyan magyarázatok születettek, hogy a férfi szerelemféltésből követte el a tettét, majd lelkiismeretfurdalása miatt megzavarodott, haza akart menni. A szerelemféltés lehetőségét elvileg a nyomozóhatóság is erősíttette azáltal, hogy ennek a lehetőségét is megvizsgálta.

egy megcáfolt politikai szál

A történetnek azonban van egy ennél izgalmasabb része is, melynek táptalaja leginkább a pesti pletyka. Nancy apja szerint meggyilkolt lánya ismert egy politikust, akitől félt. A közeli rokon szót ejtett egy rendőrautóban meghalt férfiről is, és arról, hogy a politikus keze nagyon messzire ér. A sajtótalálgatások szerint arra utalt, hogy Welsz Tamás egy rendőrautóban lett öngyilkos, mellesleg egy kínai méreginjekció hatóanyagához hasonlatos szérummal. Már a halálhír legelején felvetette a bulvársajtó, hogy Nancy -kolléganőivel együtt  – magsasrangú, közismert politikusokkal is kéjelgett. Lázár János sajtótájékoztatóján azonban ezt megcáfolta, azt mondta, hogy a Fideszben nem ismer ilyen embert, az Index.hu értesülései szerint az MSZP elnöksége pedig úgy látja, hogy ha szocialista vagy ellenzéki politikus lett volna az állítólagos ügyfél az biztos „kiszivárgott” volna. Ennek ellenére a pesti pletyka kitart, miszerint az állítólagos együttlétekről felvétel is készült, amit mobiltelefonon vagy egy „felhőben” (internetes tárhely) őriznek a rejtélyes homályban megbújó alakok. 

Nincs olyan bizonyíték, amely politikusi kapcsolatra utalna – írta a hvg.hu rendőrségi forrásokra hivatkozva.

Egy titokzatos, elveszett mobiltelefon

A legrejtélyesebb mellékszál egy állítólagos mobiltelefon, ha ezt megleli a kiválasztott személy akkor a legnagyobb titkokra is fény derülhet. A hvg.hu rendőrségi forrásaira hivatkozva azt írta, hogy a korábbi sajtóhírekkel szemben a lány mobilján, legalábbis ami a rendőröknél van, nem volt videofelvétel kuncsaftokról, köztük ismert közszereplőkről, mivel nem is volt ilyen funkciója a telefonkészüléknek. A rendőrségi forrás a mobilról még azt is megjegyezte, hogy “egy ócska, régi darab”. Ugyanakkor a sajtóban elterjedt olyan fotó, amelyen a lány egy méregdrága okostelefonnal szelfizik. Most meg arról ír a Blikk, hogy tavaly május 1-jén mobiltelefonos alkalmazással beszélt meg egy randit Nancyvel a gyilkos, akihez este érkezett meg. Tarjányi annak idején azt mondta, hogy az okostelefon talán a gyilkosnál lehet. Ezt támasztja alá az is, hogy az Interpol nemcsak gyilkosság, hanem kifosztás miatt is keresi a kínai Jao Kao-penget.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »