Sírig tartó kiváltságok

Elérkezett augusztus, a szabadságolások ideje. Egyúttal megkezdődött az őszi parlamenti választásokon indulni szándékozó jelöltek jelölési időszaka. 

kepvha_b

És közben mindenfajta tiltakozó sajtónyilatkozatot, fejcsóválást vagy utcára vonulást mellőzve hatályba lépett a honatyák extra nyugdíját szavatoló jogszabály. Ugyanakkor az egykori önkormányzati vezetőknek javasolt speciális nyugdíjat egyelőre elvetették, amiként a köztisztviselőknek szánt veszélyességi és neuropszichológiai pótlékot is.

Kecskére a káposztát

Jóllehet, nem nézem túl sűrűn a tévét, és csak néhány újságot olvasok, egyetlen képviselő vagy szenátor tiltakozó megnyilvánulása sem jutott el az agytekervényeimhez. Például olyan nyilatkozat, hogy: „Én nem szavaztam meg, sőt mi több, tiltakoztam az ilyen fajta eljárás ellen, de leszavaztak, a hangom gyengének bizonyult”. Szóval szégyenkezve be kell vallanom, hogy sem román, sem magyar honatyai tiltakozásról nincs tudomásom. Legfeljebb a szászos államelnök ezúttal gerinces viszonyulásáról: hatásköre szerint a jogszabályt először visszautalta a parlamentnek. De hát kecskére bízta a káposztát. A szégyenkezés a kiváltságosakért van és az országért, amely lakhelyemet adja, és fájó, hogy újból és újból bebizonyítja: nemcsak földrajzilag húz a Balkánhoz, hanem erkölcsileg és szellemileg is.

A tiltakozásra képtelen és a választók akaratával szembemenő képviselet ilyen formán szolgálhatja ugyan a nyugdíjas politikusi érdekeket, ám hosszú távon a nagyravágyás, a torkosság, a kapzsiság, az állandóan többet akarás megtestesítője. Bizonyításra sem érdemes, csak úgy egyszerűen ki kell jelenteni: a parlamenti nyugdíj, vagy egyesek szerint a nyugdíj-kiegészítő különleges juttatás nem más, mint sírig tartó kiváltsága a hatalmasoknak, egy újabb pozitív diszkriminatív megkülönböztetés a részükről és számukra.

Miközben sokan mások ebben az országban negatív kisebbségi megkülönböztetés szenvedő alanyai. De azért három korlátozást is tartalmaz a jogszabály: nem jogosultak különleges nyugdíjra azok, akik éppen nyugdíjkorhatár feletti aktív honatyák (biztosan nem fognak tolongani ezután, és a hat-hét mandátumosak idén megnyugodott szívvel visszavonulhatnak), illetve azok sem, akiket korrupciós bűncselekmény miatt elítéltek. És a háromnál több mandátumot letöltők nem kapnak többet, mint a három mandátumosok közel három átlagfizetést kitevő, sírig tartó pótnyugdíja. Szóval, valós önmagát is figyelembe véve, hány átlagpolgárral egyenértékű egy romániai politikus? Persze, ha arra gondolunk, hogy a kvótarendszert megtagadó országokra a migránsonként kiszámított büntetés is többszöröse az átlagfizetéssel biztosított jövedelemnek, akkor a brüsszeli javadalmazásokhoz képest ez nem is olyan sok…

Ki kell jelentenünk továbbá: a választópolgár közömbössé, tehetetlenné, kijátszhatóvá vált. Miközben lépten-nyomon politikusi túlkapásokról és az erkölcs mellőzéséről beszélgetnek egymás közt az emberek, nem elegen tették fel a kérdést: miért is járna különleges nyugdíj annak a képviselőnek vagy szenátornak (vagy majdan polgármesternek, tanácselnöknek), akit nemcsak megfelelőképpen és törvényesen javadalmaznak, hanem azon kívül mindenféle juttatással ellátnak? Meg azt is tudja, látja, tapasztalja a közember, hogy akinek mindez nem elég, korrupciógyanús ügyleteket bonyolíthat le vádemeléssel vagy többnyire a nélkül, erkölcsileg lejáratván magát vagy csak úgy szép csendesen. Még mi kellene? Veszélyességi pótlék, hivatalból járó doktori cím (egy mandátum után kisdoktori, több mandátumot követően nagydoktori) vagy az örökösökre is kiterjedő alanyi jogon történő juttatások, netán olyan törvény, amely a pótnyugdíja megszűnte után a politikust a mennyországba juttatná?

Mennyiség helyett erkölcsi minőséget

Parlamenti nyugdíjak, különleges juttatások, sírig tartó kiváltságok. De mi lesz utána? Hogyan lehetne a Jóisten és Szent Péter kegyeibe férkőzni? A gazdag és a koldus történetében miért nem jött meg a dúsgazdag esze, hogy fele vagyonával pazarul élve a másik felét a mennyország felé vezető út járhatóvá tételére fordítsa?

Holmi parlamenti pótlékok és azon kívüli nyugdíjak helyett marad az ingyenes szólásszabadság lehetősége. És a felhívás az ezután első vagy újabb mandátum elnyerésére vállalkozó képviselők és szenátorok felé: ha azt akarják, hogy a gyengélkedő választó ne muszájból, nyögvenyelősen, hányingertől és a mellékhatásoktól tartva vegye be a szabad választás hatóanyagú (vagy anélküli) gyógyszert, akkor már a választási kampányukban sűrűn hangoztassák, hogy mindent meg fognak tenni a kiváltságnyugdíjak eltörléséért.

Mert egyre többen már csak olyan honatyákra lesznek hajlandóak szavazni, akik választási kampányukban hangjukat hallatják a hasonló politikusi önérdek-érvényesítés ellen. Ráadásul a honi szavazópolgárnak az sem számítana, sőt egyenesen kívánatos lenne, ha kevesebben ülnének a bársonyszékekben, mert így az adójából kevesebb pénz menne a pótnyugdíjakra. Amúgy már volt egy népszavazás a képviselőház létszámának a csökkentéséről. A választópolgár most is mennyiség helyett az erkölcsi minőség emelésére szavazna.

Apropó, minőség. Követendő példákat hozok felszínre az emlékezetemből. A már-már legendás svájci demokráciáról, ahol a népképviselőket megtiszteltetés éri, amikor megválasztatnak, és javadalmazás – no meg pótnyugdíj – nélkül végzik szolgálatukat. Eszembe jut II. Erzsébet királynő születésnapi megünnepeltetése is, a szeretett uralkodónak kijáró ováció. No meg a thai taxis, aki úgy lobogtatta a szélvédőjén nagy megbecsülésnek örvendő királya fényképét, mint mifelénk a vallásosabbak a keresztet. Szívem szerint hasonlókat kívánnék magunknak is, bár tudom: utópia. De valóságot álmodni szabad és kívánatos.

A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »