Simicskó egyeztetést ígért az ellenzékkel a terrorellenes intézkedésekről

A terroristák ellen minden eszközt be kell vetni – mondta a honvédelmi miniszter péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában. Simicskó István kiemelte azt is, hogy a kormány a terrorellenes akciócsomagjával sem hozna „alaptalan, az arányosságot figyelmen kívül hagyó intézkedéseket”.

A miniszter felidézte, a kormány korábban is jelezte, hogy a migráció, a tömeges bevándorlás “jó lehetőséget” adott arra, hogy terroristák jussanak Európába, és felhívta a figyelmet arra is, hogy ezáltal Európa terrorfenyegetettsége nő. Ezt igazolják a múlt novemberi párizsi merényletek és a héten történt brüsszeli robbantások is – fejtette ki Simicskó István, hozzátéve:

fel kell készülni arra, hogy Európa bármely más fővárosában történhetnek hasonló cselekmények.

Simicskó István kitért arra, az említett eseteknél is felmerült, hogy a titkosszolgálatok nem osztottak meg minden információt egymással. Ezért döntött úgy a kormány, hogy szükség van egy koordinációs szervezetre. A terrorelhárítási információs és bűnügyi központba minden polgári és katonai titkosszolgálatból delegálnának tagokat. A honvédelmi miniszter azt mondta: hasonló lenne, mint a szervezett bűnözés elleni koordinációs központ. Azt szeretnék, hogy ez az új szervezet minél gyorsabban felálljon, mert – mint megjegyezte – bármikor bekövetkezhet egy a brüsszeli robbantásokhoz hasonló esemény.

A kormány csütörtökön bejelentett terrorellenes intézkedési csomagjáról elmondta: terrorhelyzet esetén a kormány hozhatná meg a szükséges intézkedéseket, bizonyos korlátozásokat.

Ezekről viszont a parlamentet, illetékes szakbizottságait, a honvédelmi és rendészeti, valamint a nemzetbiztonsági bizottságot is tájékoztatnia kell.

A honvédelmi miniszter megjegyezte, hogy más országokban a hasonló döntéseket már meghozták. Mint kiemelte: a biztonság az egyik legfontosabb érték, amiért áldozni kell. A szabadságértékeket védő ellenzéki reakciókra akként reagált, hogy szabályokra, együttélési normákra szükség van. Közlekedési szabályok is vannak, amiket betartunk – fogalmazott.

Simicskó István elmondta: lesz még egyeztetés, amely során az ellenzéki pártok frakcióvezetőit is tájékoztatják az intézkedési csomag elemeiről. A honvédelmi miniszter kiemelte: a magyar emberek biztonságából nem szeretnének engedni. Új helyzet van – szögezte le a honvédelmi miniszter, hozzátéve: az ellenzéki pártokat arra kérik, hogy az új helyzetre tekintettel értékeljék át álláspontjukat.

Korábban az ellenzéki pártok bírálták a kormány terrorizmussal kapcsolatos Alaptörvény-módosítási szándékát, amelyhez kétharmados támogatás kellene. A Jobbik részéről többször is elhangzott, hogy az Alaptörvény módosítása olyan lehetőségeket biztosítana a kormánynak, amelyeknek a terrorizmushoz semmi közük, és túlhatalmat adna a kabinetnek. A Jobbik saját javaslata szerint a kormány 3 napra kihirdethetné, de utána az országgyűlés 4/5-ös döntése kellene a rendkívüli jogrend meghosszabbításához, fenntartásához. Érvelésükben a jobbikosok arra is felhívták a figyelmet, hogy jelenleg is rendelkezik a kormány a titkosszolgálatok (Alkotmányvédelmi Hivatal, Információs Hivatal, Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, TEK) eszközrendszere és jogosítványa által minden olyan szükséges lehetőséggel egy olyan helyzetre, ami terrorcselekedetek megelőzésére, megakadályozására vagy az elkövetők felkutatására szolgál.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »