Simicska lapja szerint napokon belül a gazdájuké lehet az Index is

Tegnap Simicska Lajos egy zártkörű vezetői értekezleten kijelentette: nem engedhető meg az, hogy az ország egyik vezető internetes médiája az Orbán–Habony páros irányítása alá kerüljön – írja az MNO.

Hogy miként kíván fellépni az üzletember annak érdekében, hogy ez ne következzen be, az értekezleten nem részletezte. Ám kijelentése mindenképpen figyelemre méltó annak tükrében, hogy az utóbbi napokban a sajtóban több olyan információ is napvilágot látott, miszerint az Index hamarosan Simicska Lajos tulajdonába kerülhet.

A 168 Óra múlt héten arról számolt be: a nagyvállalkozónak opciós szerződése van a Spéder Zoltánhoz kötődő oldal megvásárlására, így hiába érdeklődhet az "Andy" Vajna – Habony Árpád-kör a lap iránt egy esetleges tulajdonváltás során. Ismert: többen is azt feltételezték, hogy a Spéder Zoltánnal szembeni vizsgálatok mögött más okok mellett az is állhat, hogy a bankvezért rábírják arra, váljon meg a CEMP médiacsoporttól, amelyhez az Indexen túl a Portfólió.hu és a Napi.hu is tartozik.

Múlt szerdán a Népszava is azt közölte a nagyvállalkozóhoz közeli forrás alapján: Simicska Lajos pályázhat a hírportálra. Ismert, nemrég a Class FM-et birtokló Advenio Zrt.-n adott túl az üzletember, majd megszűnt a Metropol napilap is. A Népszava értelmezése szerint a médiaportfólió átrendezése zajlik, ami összefüggésben állhat az Index megvásárlására tett előkészületekkel.

Eközben folyamatosan igyekszik újabb szeleteket kiszakítani a médiapiaci tortából a Habony–Vajna-kör. A Habony Árpádhoz kötődő Modern Media Group elindította a Lokál ingyenes napilapot is, azonnal szerződést kötve a BKV-val, annak ellenére hogy a Metropol már tizennyolc éve működött a piacon. Bár a BKV korábban a Metropol esetében arról beszélt, hogy pályáztatásra lenne szükség, végül közbeszerzés kiírása nélkül döntött a Lokállal való szerződésről, miközben a Metropollal kötött terjesztési szerződést a cég nem hosszabbította meg, és így járt el a MÁV is.

De nem csak az Index és az ingyenesen terjesztett napilap került a kormányközeli „befektetők” célkeresztjébe az utóbbi időben. A 168 Óra értesülése szerint Mészáros Lőrinc polgármesternek, a miniszterelnök barátjának üzleti köre a Heinrich Pecinához kötött Mediaworks iránt érdeklődhet. Ehhez a csoporthoz tartozik a Népszabadság és a Nemzeti Sport is. Az értesülés szerint a Mediaworks végső vevője a Duna Aszfalton keresztül az idén tavasszal alapított Opimus Press Zrt. lehet, amely a 168 Óra szerint egy zártkörű, sikeres kötvénykibocsátás után 6,2 milliárd forintot tud csatasorba állítani a terjeszkedésre. (Hogy kik dobták be a kalapba ezt a pénzt pontosan, az egyelőre üzleti titok.)

Lázár János kancelláriaminiszter a múlt heti kormányinfón ugyanakkor cáfolta, hogy médiavásárlásban gondolkoznának a kormányközelben, és még arra is megkérte az egyik újságírót: ugyan világosítsa már fel, ki az a Heinrich Pecina.

(MNO nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »