Silányabb és drágább termékeket sóznak ránk a nagy élelmiszergyártók

Egy csehországi felmérés szerint drágábban juthatnak a nagy élelmiszergyártók gyakran silányabb minőségben forgalmazott termékeihez a régiós fogyasztók – közli keddi számában a Magyar Idők.

Prágában ugyanazon termékek összértéke 14 százalékkal haladta meg a drezdai bevásárlás összegét

– közölte a napilap.

Hírdetés

Hasonló felmérés készül Magyarországon is, a mintegy száz terméket tartalmazó vizsgálat eredményei várhatóan a jövő héten látnak napvilágot.

A tájékoztatás szerint, a 2015-ös kutatás eredményeire a hét végén Gabriela Matecná szlovák földművelésügyi miniszter hívta fel a figyelmet. A TASR hírügynökség szerint a tárcavezető vérlázítónak nevezte, hogy miközben a keleti tagországokban silányabb minőségű élelmiszert forgalmaznak, ugyanazért a termékért nagyobb összeget kérnek, mint a gazdagabb nyugat-európai fogyasztóktól. A szlovák miniszter elmondta azt is, hogy az országonként eltérő minőségű termékekre vonatkozó vizsgálatokra a visegrádi négyek munkacsoportot hoznak létre, amelynek része lesz egy weblap is. Ennek segítségével a fogyasztók mindent megtudhatnak arról, hogy mely termékek kerülnek silányabb minőségben a régió piacára.

A lap emlékeztet arra, hogy Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt elmondta: a magyar, részben laboratóriumi, részben jelölési, illetve érzékszervi vizsgálatot magában foglaló ellenőrzéskor a fűszerek, az alkoholos és alkoholmentes italok, a fagyasztott termékek, a konzervek, valamint az édesipari áruk és a tejtermékek minőségét hasonlítják össze a szakemberek.

Vera Jourová igazságügyi, fogyasztóvédelmi és nemi egyenlőségért felelős uniós biztos pénteki pozsonyi látogatásakor elmondta, felkérte a fogyasztóvédelmi szerveket, hogy térképezzék fel a helyzetet az egész unióban. Nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ha a multinacionális gyártók folytatják ezt a gyakorlatot, szankciókkal találhatják szemben magukat. A Pravda.sk szlovák hírportál tudósítása szerint ugyanakkor az uniós biztos elismerte azt is: elképzelhetetlennek tartja, hogy jogszabályalkotással tiltsák meg az országonként eltérő minőségű termékek forgalmazását. Szerinte az unióban ma is érvényben lévő, szigorú fogyasztóvédelmi szabályok betartásával kell felvenni a kesztyűt a tisztességtelen gyártókkal szemben – közli a Magyar Idők.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »