Sikerült feltörni az iPhone-t

Okafogyottá vált, így le is zárult az a bírósági eljárás, melyben az FBI azt szerette volna elérni, hogy az Apple-t kötelezzék egy “hatósági hátsó bejárat” elkészítésére, és a nyomozók bejuthassanak egy terrorista iPhone-jába. A Verge azt írja: az ügyészak által benyújtott dokumentumok értelmében nincs értelme lefolytatni az eljárást, miután működő módszert találtak az iPhone feltörésére.

Bár a konkrét ügyben egy terrorista telefonjának feltöréséről van szó, Apple azzal az indoklással tagadta meg az FBI kérését, hogy ha egyszer megalkotnak egy hatósági hátsó bejáratot, akkor azt később is használhatja a hatóság, illetve ha valahogy kikerül a szervezettől, akkor veszélyben lesz mindenki iPhone-ja.

Az FBI december eleje óta próbálkozik az iPhone feltörésével, majd heves vita alakult ki a hatóság és az Apple között. A nyomozók először egy hete jelezték, hogy talán megvan a feltörés módszere, most pedig biztossá vált, hogy sikerül bejutniuk az iPhone-ba.

(HVG)

Korábban írtuk: Izraeli cég jelentkezett az iPhone-feltörésre


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »