Sikeres volt a RETÖRKI Fiatal Kutatói pályázata

Sikeres volt a RETÖRKI Fiatal Kutatói pályázata

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum által kiírt pályázat eredményeiről számoltak be a fiatal kutatók az Intézetben

Második alkalommal kutatatták a rendszerváltás eseményeit a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI), valamint a Kodolányi János Főiskola (KJF) által közösen kiírt Fiatal kutatói pályázatát elnyert hallgatók. A két intézet szakmai együttműködése 2014-ben indult. A Fiatal kutatói pályázat hat hónapos kutatómunka, melynek 2015. július 1. és 2015. december 31. közötti időszakáról február 18-án tartottak beszámolót a RETÖRKI konferenciatermében.

Dr. Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutatató Intézet és Archívum főigazgatója, M. Kiss Sándor, a RETÖRKI tudományos főigazgató-helyettese, Horváth Péter, a RETÖRKI általános főigazgató-helyettese mellett a meghallgatáson a Kodolányi János Főiskola nemzetközi tanulmányok és történelem tanszékét Dr. Vizi László Tamás rektorhelyettes, Dr. Zachar Péter Krisztián tanszékvezető főiskolai tanár és Simon János egyetemi tanár, a RETÖRKI tudományos tanácsadója képviselte. Simon János köszöntötte a jelenlévőket, majd az ösztöndíjat elnyert fiatal kutatók számoltak be szakmai munkájuk folyamatáról, eredményeiről.

Hamvasi Mercédesz: A rendszerváltás helyi eseményei és mozgalmai Székesfehérváron 1988-1990.

Kutatásában feldolgozta a levéltárban fellelhető jegyzőkönyveket, aprónyomtatványokat, emellett több más intézet forrását, nyomtatott irodalmakat, újságok, folyóiratok anyagait, valamint az Új Magyar Képtár ide vonatkozó „kincseit”. Interjúkat készített tanulmányához a helyi rendszerváltásról: Balsay István, Dr. Cser-Palkovics Ferenc, Dr. Kovács Attila, Dr. Rábaközi Ferenc, Szabó Sándor András, Lőrinczy Attila, Döbrentey Gyula, Dr. Jungbert Béla, Kovács Péter Barnabás, Román Károly készséggel álltak rendelkezésére.

Kutatása során számos eredményre jutott. A többi között kiemelte: Székesfehérvár nagyon fontos szerepet töltött be hazánk életében és ez ma sincs másképp. Történelmi múltja révén szimbólummá vált, hiszen még napjainkban is a Királyok Városának nevezik. A rendszerváltást megelőző időkben is számos nagyvállalat működött a városban, ezzel 38 ezer embernek adva megélhetést, ebből is kitűnik, hogy a szocialista rendszer inkább gazdasági-ipari központként tekintett rá.

Az enyhülő politikai légkör következtében megjelentek a különböző mozgalmak és pártok helyi szerveződései. 1987-ben választották meg Balsay Istvánt tanácselnöknek és az ő munkásságával és erős csapatával számos innovatív törekvés valósult meg a városban. Az 1989. március 15-i megemlékezésekkel Székesfehérváron is elindult az a folyamat, ami már tisztán tükrözte a „változás szelét”.

Az első önkormányzati választásokon, a Székesfehérváron jelen lévő pártok programja fő vonalaiban azonosak voltak a tavaszi választások törekvéseivel, azonban már belefoglalták a város érdekeit szolgáló törekvéseket is (munkahelyteremtés, ipari parkok létrehozása, infrastruktúra fejlesztése, erős önkormányzat létrehozása, úthálózat fejlesztése, szennyvízelvezetés és csatornázás modernizálása). Fontos üzenetként megjelent az is, hogy mindenki szavazzon, hiszen a jövő a tét. A Fidesz fölényes győzelmének köszönhetően az önkormányzati választásokon Balsay István lett a polgármester.

A helyi politikai céloknál kiemelkedő volt a meglévő vállalatok pozíciójának megerősítése. Ennek kapcsán új munkahelyek létesültek, melyek további munkaerőt kívántak a városba. Az újonnan betelepülők lakhatásának megoldására született a bérlakás-és a panelprogram, mely magával hozta az úthálózat fejlesztését is.

A kutatás eredményei között kitért arra is, hogy az interjúk során fogalmazódott meg benne, hogy ekkor még mindenki együtt dolgozott, egy célért és kölcsönös tiszteletadás mellett. Voltak ugyan viták, de azok tisztelettel és észérvek mentén zajlottak. A kutató úgy vélte, hogy ez a hozzáértő és művelt emberekből álló „csapat” fektette le a rendszerváltás utáni, mai Székesfehérvár alapjait. Érdekességként megjegyezte, hogy beszélgetőpartnerei közül a rendszerváltás után sokan visszatértek civil foglalkozásukhoz.

A fél évig tartó munkájáról történő beszámolóját azzal zárta, hogy bár ő a rendszerváltás után született, s elbeszélésekből (család, ismerősök) volt némi elképzelése ennek az időszaknak a jelentőségéről, de mint mondta, el sem tudta képzelni, hogy milyen lehet az, ha nincs szólásszabadság, sajtószabadság és az emberek is korlátozva vannak a szabad mozgásukban, nem is beszélve a megfélemlítésről. Amikor kutatása során alkalma nyílt beszélgetni a rendszerváltás székesfehérvári szereplőivel, akkor értette meg igazán ennek az időszaknak a jelentőségét.

Hegedüs Katarina: Egy rendszer halála, egy „halott nép” újjászületése 1988-1990

Kutatásában a rendszerváltás 1988-1990 közötti időszakát vizsgálta, abból a szemszögből, hogy miként jelentek meg az események a csehszlovák sajtóban. Tanulmánya alaposságát mutatja, hogy dolgozatában feltárta a vizsgált korszak előzményeit is (Benes-dekrétumok, 1956 és a felvidéki magyarok, 1968 „Prágai Tavasz” és a felvidéki magyarok, Csemadok szerepe és helyzete) a korszak tágabb megismerése és jobban érthetősége, értelmezhetősége végett.

Munkájához a szakirodalmat különböző kutatóközpontok, szakkönyvtárak, levéltárak látogatása alkalmával gyűjtötte össze, mely tanulmányokat „oral history” készítésével egészítette ki. Az anyagok gyűjtése során arra is kereste a választ, hogy a rendszerváltás során miért nem értek el jobb eredményeket, esetleg autonómiát a szlovákiai magyar politikusok.

Kutatásához a Somorján lévő kutatóközpontban számos folyóiratot talált: Alkotó Ifjúság, Csallóköz, Csemadok híradó, Dunatáj, Hangunk, Hét, Kilátó, Népművelés, Nő, Szocialista nevelés, Új Ifjúság, Új láng, Szabad kapacitás, Együttélés Hírmondó, Figyelő Tájékoztató, Kassai Fórum, Keleti Napló, Szabad Polgár, Új Út, Új Szó. S bár elég bő a kínálat, elég kemény szocialista rendszer volt Szlovákiában, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy elég kevés olyan újság volt ezek között, ami kicsit bővebben tájékoztatott a helyi helyzetről és a külpolitikáról. Többségében inkább a szocialista rendszer propaganda újságai voltak.

Dolgozatában külön elemezte a felvidéki magyarok helyzetét a 20. században (történelmi előzmény), a rendszerváltozás 1998-1990 közötti időszakát, ebben külön vizsgálva a Csehszlovákia és a felvidéki magyarok kapcsolatát, valamint a magyarországi rendszerváltozás főbb eseményeit. Összefoglalást készített a magyarországi és csehszlovákiai rendszerváltozás főbb eseményeinek összehasonlításáról, vizsgálva azt is, hogy a felvidéki magyaroknak miben és hol nyilvánult meg a szerepe.

Beszámolójában kiemelte, hogy a „Magyarországon mutatkozó reformok ellenére a Csehszlovák államban a kommunista párt hatalma még 1989 őszén is szilárdnak és megingathatatlannak tűnt. A rendszerváltozáskor a baloldali pártvezetés kezében lévő csehszlovák sajtó nem cikkez a magyarországi eseményekről, csupán a pártreform kap kisebb-nagyobb hasábot a folyóiratokban. A kommunizmus reformjáról beszélnek. A kommunizmus, szocializmus elmélete tovább él és továbbra is cél.” Kitér a csehszlovákiai magyar pártok megalakulásának bemutatására: Független Magyar Kezdeményezés, Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, Együttélés Politikai Mozgalom.

Dolgozatának második felében ír Csehszlovákia rendszerváltás utáni helyzetéről. Megjegyezte: „a választások utáni belpolitikai helyzet Szlovákiában átláthatatlanná és bonyolulttá vált.” Egy újságcikkben beszédes idézetet talált: „…az országos politikát nem teátrális szónoklatok, hanem a tisztességes parlamenti munka, nem vezérek, hanem helyzetfelismeréssel rendelkező politikusok és széles látókörű szakemberek alakítják.” (Nap, 1990)

A csehszlovák sajtóval kapcsolatban összességében megfigyelhető, hogy ami jellemezte, az a cenzúra, a hírzárlat, a Moszkva által sugallt politikai propaganda volt. A rendszerváltás után ez annyiban változott, hogy több lap jelent meg, demokratikusabb lett a sajtó, valamint az anyaországhoz való tartozás erősítése, a megmaradás platformja is megjelent már.

A kisebbség helyzetével kapcsolatban megjegyezte: Szlovákiában a rendszerváltás után a kisebbségi kérdések máig megoldatlanok maradtak, de a magyar pártok jelenleg is azért dolgoznak, hogy minél több mindet tudjunk elérni.

Azzal kapcsolatban, hogy mit jelentett neki a kutatói pályázat, elmondta, hogy gyakornoki programot nyert ez év szeptember-októberére: Csáky Pál mellett fog dolgozni Brüsszelben.

Merényi Péter: Rendszerváltás és ellenzék a sajtó tükrében (1989)

Kutatásában külön alapossággal elemezte, hogy a Népszabadság és a Magyar Nemzet hogyan és miként tájékoztatta az embereket a rendszerváltás eseményeiről. Felkészült a média különböző ágainak a korszakra vonatkozó anyagaiból, szakirodalmakból, anyagokat kutatott és gyűjtött az Országos Széchenyi Könyvtárban és az Országgyűlés könyvtárában és áttanulmányozta az Agitációs és Propaganda Bizottság jegyzőkönyveit. Kutatása során igyekezett a korszak minél szélesebb és átfogóbb megismerésére.

A kutatása eredményei között beszámolt a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban vizsgált tételekről, vagyis hogy hogyan jelent meg a választás, a pártfinanszírozás és a köztársasági elnök kérdése a napilapokban. De kitért a párt kommunikációjának változásaira (az átmeneti időszakban is), a függetlenek, alternatívok, ellenzékiek különböző elnevezéseire, valamint az újságok lapszerkesztésében rejlő üzenetekre.

Munkáját különös alapossággal végzett táblázatokkal támasztotta alá, melyekből egy-egy itt a beszámoló alkalmával is bemutatásra került. Kitért arra is, hogy nem annyira a kormány áll a szereplések központjában, hanem mindig a párt. Kiemelte a korabeli lapszerkesztést, mely elveket a Népszabadság szemmel láthatóan jól tükrözi. A táblázatban jól elkülönülnek a bel- és külpolitikai cikkek. Jól látható, hogy a külpolitikai cikkek azok, amik inkább dominálnak. Mindkét újságnál (havi lebontásban) jól kivehető, hogy a Szovjetunióhoz köthető cikkek arányaiban magasan vezetnek. Megfigyelhető az is, hogy a külpolitikai cikkeken keresztül belpolitikát is többször érintenek az újságírók, melyekből sokkal több minden kiderül egyes esetekben a hazai viszonyokról.

Simon Bálint: A rendszerváltás történelmi kronológiája 1987. január – 1990. március

A rendszerváltás történetének 1987. január – 1990. márciusig terjedő időszakának kronológiáját dolgozta fel. Hiánypótló kutatásában a rendszerváltozás eseményei napi bontásban, időrendben szerepelnek, kifejezetten sajtóanyagokra koncentrálva. Kutatott az Országos Széchenyi Könyvtárban, Kecskeméten a Levéltárban, illetve különböző kerületi könyvtárakban. Kutatását szeretné a későbbiekben képekkel is kibővíteni, tovább folytatni.

Zárásként értékelték a hallgatók munkáját. A tanárok részéről Dr. Vizi László Tamás rektor-helyettes (KJF) hozzászólásában elmondta: ez volt a második alkalom, hogy a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum pályázatot hirdetett meg a Kodolányi János Főiskola hallgatói számára. S bár az első programban is készültek értékes munkák, most azonban rendkívül alapos kutatómunkát végeztek a hallgatók. Különlegesen jó tanulmányok születtek ez alatt a fél év alatt. Mint mondta, minden tisztelet a fiatal kutatóké, hogy ezt vállalták és a vállalásukat sikeresen teljesítették.

Dr. Bíró Zoltán, a RETÖRKI főigazgatója kiemelte a hallgatók kiválasztott témáinak fontosságát, valamint örömét fejezte ki, hogy segíthették a fiatalokat a kutatásban, a kutatóvá válásban. Reményét fejezte ki, hogy az Intézetnek a jövőben is lesz rá módja, hogy újra meghirdethesse ezt a kutatói pályázatot.

M. Kiss Sándor, a RETÖRKI tudományos főigazgató-helyettese értékelésében elmondta, hogy nagyon érdekes a történeti idő, mert ha jobban megnézzük, látható, hogy három féle történeti időt is megkülönböztethetünk: 1., a már megszerzett tudás birtokában visszatekint és készít egy elemzést – azaz kívül van a történésen. 2., megpróbál belehelyezkedni a történetbe és annak a tudásnak a birtokában próbál elemezni előrefelé – amit akkor tudtak az emberek – itt arról szól a történet, hogy azt is megértse, aki cselekszik. 3., a mi nemzedékünk (Szabó Miklós nevezte az oral history speciális dolgának), amikor visszatekintek a saját életemre és belehelyezem magam ebbe, de miután alany és tárgy is voltam egyben, innentől kezdve a szubjektum, az egyéni dühöm nem kiküszöbölhető. Az igazi munka akkor születhetne meg, ha ez a három egyszer egységbe kerülhetne. Az elkészült munkákhoz ő is külön gratulált, kiemelve, hogy a mai világban meg kell becsülni azt, aki dolgozik.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »