Séta Martin Schulz-cal

Aztán hirtelen taktikát változtatott, Martin, mostanában kezes bárányként viselkedik, aki megérti Orbánt, hízeleg, kedveskedik.

Óh, was für eine Überraschung, itt sétálok a Neckar partján, most jöttem Marbachból, gondoltam, megnézem már ennek a Schillernek a szülőházát, meg is néztem, hát igen, ez a Friedrich nagy romantikus lélek volt, kétszázötven éve még voltak romantikus lelkek, erre mit látok, jön szembe velem, Mein Herr.

Sétálhatunk, de inkább menjünk be ide, igyunk egy sört. Hogy miért éppen Schiller, hát szerettem, olvastam is, tudja, Martin, a gimnáziumban német tagozatra jártam, így aztán tanultunk róla, meg Goethéről, de még Walter von der Vogelweidéről, Lessingről, meg persze Anna Seghersről is.

Tudja Martin, milyen mókás volt, amikor a hetvenes években a keletnémet csajoknak Uhlandot szavaltunk. Igen a tübingenit, ma is látom a csodálkozó szemeket, Jung Siegfried war ein stolzer Knab’, Ging von des Vaters Burg herab.

Ging, bizony, mert stolzer volt, de ezzel nem akarom idegesíteni, sokan bántják azért, hogy nincs érettségije, lieber Martin, én ezért nem szólok, dehogy szólok. Igaz, hogy magas beosztásban van, Európa csúcsán, de azért nem szólok.

Még egy sört, danke, még olyan rosszindulatú sem vagyok, mint Silvio barátom, a Berlusconi, aki azt tanácsolta önnek egy parlamenti ülésen, hogy vállalja el egy náci koncentrációs táborról készülő filmben egy kápó szerepét. Kapott is érte szépen.

Igaz, ez régen volt, 2003-ban, azóta sok víz lefolyt a Dunán meg a Neckaron.

De még a Tiszán is, mein Freund. Ezt meg is magyarázom, mert van néhány problémám. Szóval Szegeden járt, a Tisza partján, ahol mint európai szociáldemokrata örült magyar szocialista barátainak. De ezek a jelzők nem nagyon stimmelnek nálunk, a Szeged környéki tanyavilágban meg pláne nem. A magyar ész és a tapasztalat egyszerűbben fogalmaz, ezek megették egymást többször is, tehát mind kommunisták. Nem kell itt hablatyolni, szocdem, vagy szoci, mind komenisták voltak, aztán szépen beálltak a nagy kapitalizmus szolgálatába. Ezt tudja a tanyavilág. Ezt értenie kell, mert kollégája, Angela bizonyára érti. Aztán amit itt mondott, hogy Szeged, a drága Szeged majd befogadja a menekülteket, mert humánusabb, mint a magyar kormány, óh. Ezt mondta, Martin, aztán úgy tett, mintha nem is mondta volna. És hogy mi lett belőle, az a sajtó és a bölcs politikusok kavarása.  

Még egy sört, danke. Az sem tetszett, Martin, hogy mint parlamenti elnök, milyen részrehajlóan vezeti az üléseket, láttam néhányat, de úgy látszik, ez nem tűnik fel abban a fene nagy demokráciában. Így nem is fog leszokni róla. De az feltűnik, mit feltűnik, lóláb, ahogy ott szép hazámról beszélnek.

Hát igen, Martin, amiket maga is előadott az elmúlt hónapokban rólunk és miniszterelnökünkről, mein Freund, az még Silvio barátunkat is übereli. Egyszer hallottam volna, hogy bírálóan megemlíti a derék Ausztria politikáját, annak gyökeres változásait és ellentmondásait migránsügyben, de nem. Ha tanulta volna az iskolában, Martin, hogy Magyarországot nemcsak Németország rohanta le, hanem száz év előtt Ausztria is letiporta, de hát nem tanulta.

Aztán hirtelen taktikát változtatott, Martin, mostanában kezes bárányként viselkedik, aki megérti Orbánt, hízeleg, kedveskedik, próbálja csitítani a szilajabb véleményeket. Még a luxemburgi politikus zseninek is beszólt, aki az uniós demokrácia legnagyobb dicsőségére azonnal kizárná szép hazámat a fényes és tökéletes unióból.

De azért némi ravaszság is megmaradt, hiába játssza a bölcs kádit, ha kijelenti, hogy Orbánnak nincs igaza. Illetve nem neki van igaza.

Hogy kinek van és kinek nincs, hagyjuk, ez a jövő kérdése. Azé a jövőé, ami jelenleg meglehetősen sötét és bizonytalan, mein lieber Freund.

Bitte, noch ein Bier!


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »