Semmi sincs rendben

Először még csak fárasztó, aztán már unalmas volt olvasni azokat a lapkommentárokat, amelyek az utóbbi egy hónapban Norbert Hofer osztrák szabadságpárti államfőjelölt esetleges hatalomra kerülésétől óvtak, és vészhelyzeti riasztásokat adtak le a szélsőjobb Európa-szintű előretöréséről. Ma még csak Ausztria, holnap Franciaország Le Penékkel és Hollandia Geert Wildersszel, nem is beszélve Magyarországról és Lengyelországról, amelyek rég túlszaladtak a politikailag tolerálható tartományon, és menthetetlenül menetelnek Brüsszel és a többi tagállam ellenében, csak azért is alapon. Különösen kiemelkedő teljesítmény e sorban a Der Standard liberális napilap tegnapi számában megjelent cikk, amely hazánkat kísérleti laborhoz hasonlítja, ahol megfigyelhető, hogy milyen az élet egy jobboldali populista kormány vezetése alatt.

Ami az osztrák belpolitika napi szájbarágóját illeti, a jelző – bevándorlásellenes – mind az Osztrák Szabadságpártnak, mind államfőjelöltjének járt, mintegy útjelző póznaként az arra járónak, hogy errefelé nem megy rendes ember, mert az milyen európaiatlan dolog. És ezzel el volt intézve az útbaigazítás, vigyázat, Hofer az, aki nem támogatja a Willkommenskulturt. Mintha szegény megbuktatott Werner Faymann akkora rajongója lett volna a korlátok nélküli menekültbefogadásnak. Őt mégsem démonizálták. De lépjünk tovább, mától úgyis elhalkulnak a riogató hangok, és pazar szerkesztőségi cikkeket olvashatunk New Yorktól Bécsig, hogy okosan döntöttek az osztrákok, elmaradt a szélsőjobb áttörése, meg hogy győzött a józanság stb.

Már Wolfgang Sobotka belügyminiszter eredményhirdetésekor, a gigászi csatában a függetlenként indult zöldpárti, de szociáldemokrata múltú Alexander van der Bellen pirruszi győzelmének pillanatában a fellélegzés és megkönnyebbülés hangjai hallatszottak a közösségi hálókon is, úgy is mint „megmenekült Ausztria”! Kérdezhetnénk, pontosan mitől is? Harmincezer ember szavazata tényleg átbillentette az eredményt, de ezzel meg is mentette az országot? Rövidlátó gondolkodás. Van der Bellen egy jóakaratú, ökotudatos, eurokonform, zöld csillanású közgazdász, aki jókor szállt ringbe, és szerencséje volt. Mert nagyjából a stájer fennsíkokon napszámban zizegő madárijesztőt is lehetett volna indítani a „barna veszedelem” ellen, lettek volna nem kevesen, akik rá szavaznak. Mert a demagógia, populizmus, riogatás, szögezzük le, egyáltalán nem a demagógnak, populistának elkönyvelt – egyre tekintélyesebb erőt felmutató – európai politikai alakulatok kiváltsága. De nézzük, hova is érkezik Alexander van der Bellen!

A kormány élén egy – hozzá hasonlóan – szocdem párti közegben nevelkedett, a vasúttársaságtól átvonatoztatott üzletember, egy formaldehidből előhúzott technokrata áll egy hete. Christian Kern lehet időleges megoldás egy bonyolult szervezetelméleti helyzetre, mint például kormányválság, megpakolva a szocdem párt válságával, tetejében a szocdem–néppárt évtizedes együttműködésének csődjével. De például a megszűnni nem akaró, makacs problémákra, mint például a bevándorlók integrálása, a közoktatás gondjai, az egyre nyugtalanítóbb gazdasági stagnálás, nem biztos, hogy innovatív megoldással tud szolgálni. Az osztrákok Hofer-szavazatokba csomagolt elégedetlenségére pedig egészen biztosan nem.

Bellen győzelmével nem állt helyre a világ rendje, bár az örömünnep kis ideig elhomályosítja majd a kétpárti kormányzásba belefáradt nómenklatúra vergődését. Heinz-Christian Strache, a szabadságpárt elnöke eközben messzebbre tekint. Első reakciója csak az volt: sebaj, fiúk, ez még csak a kezdet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »