Sejtevangelizáció – Új gyakorlat az alvó plébániai közösségek felébresztésére

Sejtevangelizáció – Új gyakorlat az alvó plébániai közösségek felébresztésére

Október 6-án került sor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia irodaházában az Országos Lelkipásztori Intézet szakmai napjára, amelynek témája a kaposvári Szent Imre-plébánián elkezdett sejtevangelizációs program volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Mit jelent a sejtevangelizáció? Honnan indult ez a hazai kontextusban újnak számító evangelizációs forma? Miként lehet felébreszteni az alvó plébániai közösségeket? Hogyan végezhetünk evangelizációs szolgálatot a környezetünkben? Ezekre a kérdésekre adtak választ a kaposvári Szent Imre-plébánia közösségének tagjai: Udvardy Márton állandó diakónus, Ozsváth György akolitus, valamint Jobbágy Zsuzsanna plébániai lelkiségi csoportvezető, akik – Varga László plébános vezetésével – Kaposváron elindították a Plébániai Evangelizáló Sejtek Rendszerét.

A Plébániai Evangelizáló Sejtek Rendszerének gyakorlatát Piergiorgio Perini, a milánói Sant’Eustorgio–plébánia lelkipásztora 2013-ban mutatta be Magyarországon, az Országos Lelkipásztori Intézet által szervezett Az evangelizáló plébánia című konferencián, amelynek Csongrád adott otthont. A milánói plébános 1986-ban ismerkedett meg a Floridában található Pembroke Pines Szent Bonifác-plébániáján működő, hatékony evangelizációs programmal. Hazatérését követően, a milánói érsek jóváhagyásával elindította a plébániai sejteket, világi munkatársak segítségével, a floridai minta alapján. A milánói gyakorlatot a világ számos pontján átvették: a Plébániai Evangelizáló Sejtek Rendszeréből egy nemzetközi hálózat alakult ki, milánói központtal. Piergiorgio Perini hatására Kaposváron és Kecskeméten is elkezdték alkalmazni az evangelizációs programot, bekapcsolódva a nemzetközi közösség munkájába, amely valódi elköteleződést, folyamatos kapcsolattartást, tájékozódást, lelki és szellemi fejlődést igényel a tagok részéről. 

Jobbágy Zsuzsanna bevezetőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a hagyományos plébániai közösségek gyakori problémája az aktív tagok hiánya, a közösségek fásultsága, amely a csoportok felbomlásához vezet. A sejtevangelizáció alapja Jézus végrendelete: az evangelizálásra való felhívás, amely minden keresztény ember kötelessége. Az előadó kitért a plébános által vezetett sejtevangelizáció gyakorlati megvalósítására, amelynek hátterét a plébánia biztosítja. Az evangelizáció magja az egyént körülvevő oikosz (ógörög szó, jelentése háztartás, lakókörnyezet, otthon – a szerk.) amelynek részét képezik a családtagok, a barátok, az ismerősök, a munka- és iskolatársak. Az evangelizációs programban részt vevők dolga – egy képzést követően – azoknak az embereknek a kiválasztása a közvetlen környezetükből, az oikoszukból, akiknek különösen szükségük van arra, hogy imában hordozzák őket. Az imádság mellett alapvető feladat a kiválasztottak megkeresése, segítése. Így kezdődik el a tényleges szolgálat.

Jobbágy Zsuzsanna hangsúlyozta, hogy a szolgálat nem más, mint a szeretet tettekben való megnyilvánulása. Beszámolójában egy konkrét esetet is megosztott a hallgatósággal: az általa kiválasztottak között van egy nagycsaládos édesanya, aki nehéz körülmények között él a gyermekeivel. Jobbágy Zsuzsanna – maga is nagycsaládos édesanyaként – azt a szolgálatot vállalta, hogy vigyáz a nehéz helyzetben élő édesanya gyermekeire, s közben figyel arra, mire van a rászoruló családnak szüksége, lehetőségei szerint próbálja támogatni őket. Jobbágy Zsuzsanna elmondta, hogy ez a szolgálat nem működik másként, mint szeretettel, érdek nélkül, a saját dicsőség keresésének mellőzésével. Ebben a fázisban még nincs szó tényleges evangelizációról. A szolgálat révén a segített félnek kell  eljutnia arra a pontra, hogy feltegye a kérdést az őt segítő személynek: miért szolgálsz engem? A segített által feltett kérdés ad lehetőséget a tanúságtételre.

Udvardy Márton kiemelte, minden keresztény feladata, hogy igehirdető legyen a saját közvetlen környezetében: ennek előképe az, ahogyan János evangéliumában András elviszi a testvérét, Simon Pétert Jézushoz. A diakónus rámutatott arra, hogy egy valóban megtért ember viselkedése megváltozik, derűsebbé, kiegyensúlyozottabbá válik, s a változás a környezetében élők figyelmét is felkelti. Udvardy Márton hangsúlyozta, hogy nem utcai hittérítő munkáról van szó, hanem arról, hogy a keresztény ember a közvetlen környezetében követendő, vonzó életpéldát mutat, és kiemelt figyelmet fordít azokra az oikoszában élőkre, akik távol vannak az egyháztól.

Udvardy Márton szerint meghatározó a tanúságtétel megfelelő időpontja és módja. A megosztásnak minden esetben Krisztusközpontúnak, autentikusnak, hitelesnek, érthetőnek, szakszavaktól és ítélkezéstől mentesnek, valamint tömörnek kell lennie. A diakónus úgy véli, Pál apostol olyan tanúságtételi módszertant hagyott számunkra örökségül, amelyet napjainkban is követnünk kell: milyen volt a tanúságtévő élete a Krisztussal való találkozás előtt, hogyan találkozott Jézussal, mi történt a találkozás pillanatában, hogyan változott meg az élete a találkozás hatására. A tanúságtétel mellett rendkívül fontos a segített személy figyelmes meghallgatása, az általa elmondottakból a pozitív elemek hangsúlyozása, az örömre, bizalomra, reményre okot adó dolgokban való megerősítés. Így lehet irányt mutatni és közösségbe hívni a keresőket.

Ozsváth György a sejtevangelizációs csoportok előnyei között megemlítette a megújulást, az új tagokkal való folyamatos bővülést,  a rugalmasságot, hiszen a közösségek tagjai a saját otthonaikban találkoznak, ezáltal kialakul az a bizalmi légkör, amely lehetőséget ad arra, hogy a közös imádság mellett megosszák mindennapi problémáikat, letegyék a lelki terheket. Udvardy Márton hozzátette, a közösség akkor működik igazán jól, ha minden tagja kap egy kijelölt feladatot, amellyel a közösséget ténylegesen szolgálni tudja. A szolgálat mellett alapvető a közös ünneplés élményének megtapasztalása a szentmisék és a szentségimádások alkalmával. 

Fotó: Merényi Zita

Ikker Eszter/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »