Segítséget kérnek a viharkárok miatt

Segítséget kérnek a viharkárok miatt

Anyagi segítségre van szüksége a kutyfalvi református egyházközségnek, miután az Erdélyen vasárnap este átvonuló ítéletidő ledöntötte a templom tornyának egy részét, és az épület is jelentős mértékben beázott. 

kutyfalva-4157_or_b

Az egyházközség csütörtök reggel 8 órától közmunkát hirdetett a templom környékének rendbetétele érdekében, ugyanakkor adományokat várnak a legsürgősebb munkálatok elvégzéséhez. Csütörtökön Puskás Imre, Magyarország miniszterelnökségének kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára is a helyszínre látogat: a politikus a sajtó jelenlétében tekinti meg a környéket.

A vasárnap esti vihar egyébként a marosvásárhelyi közlekedési lámpák működését is megzavarta, az Electrica áramszolgáltató szakemberei kedden is javították, ellenőrizték a hálózatot.

Az elmúlt napokban Erdély- és Partium-szerte jelentkező viharok okozta károkról Dacian Cioloş miniszterelnök tegnap reggel videokonferencián egyeztetett a prefektusokkal és a sürgősségi helyzetek kezelésével megbízott hatóságok vezetőivel. A megbeszélésen egyrészt tájékoztatták a kormányfőt a károk mértékéről, ugyanakkor szóba került a szélsőséges időjárási körülmények, főként árvizek idején teendő intézkedésekről.

Cristian Resmeriţă, a Hunyad megyei Lupény polgármestere eközben arról számolt be, hogy becsléseik szerint közel 20 millió lejre lenne szükségük ahhoz, hogy rendbehozzák az áradás okozta károkat. Az ítéletidő főként az infrastruktúrát rongálta meg, az önkormányzat pedig már kérést küldött a kormánynak, hogy biztosítsa a szükséges forrásokat, a helyzetről pedig a prefektúrát is értesítették. Az elöljáró rámutatott: saját költségvetésből nem tudják kifizetni a javításokat. Elmondása szerint egy egész lakónegyedben újjá kell építeni az utakat, és a település más szakaszai is jelentősen megrongálódtak.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »