Schulz tagadta, hogy illegális bevándorlókkal akarná megajándékozni a baloldali városokat

Az EP-elnök pénteki sajtótájékoztatóján tagadta, hogy egy interjúban arról beszélt volna, hogy a baloldali városokat migránsok befogadására kell ösztönözni.

Martin Schulz pénteken sajtótájékoztatót tartott Pozsonyban, és ezen egyebek között kijelentette: jónak tartaná, ha a mély véleménykülönbségek ellenére részletesebb tárgyalást folytathatnának a magyar kormányfővel, és beszélni tudnának mindazokról a kérdésekről, amelyekben nézeteltéréseik vannak.

A Európai Parlament elnöke hangoztatta, hogy a tagországoknak párbeszédet kell folytatniuk egymással. Az uniós együttműködés egyik legnagyobb előnyének nevezte, hogy a tagállamok nemzetközi szinten is össze tudják egyeztetni nemzeti érdekeiket. A provokációkat pedig kerülni kell – szögezte le.

Megemlítette, hogy az illegális bevándorlás kérdéséről is szót ejtett a magyar miniszterelnökkel. Elismerte, hogy a kötelező befogadási kvóta a jelek szerint nem működik, és úgy vélte, a "menekültek" érdeke, hogy legalább önkéntes alapon lehetőség legyen a befogadásukra az uniós országokban.

Egy kérdésre válaszolva Martin Schulz tagadta, hogy – mint azt magyar kormánynyilatkozatok idézik – egy interjúban arról beszélt volna, hogy a baloldali városokat migránsok befogadására kell ösztönözni. Hozzátette, elképzelhető, hogy fordítási hibáról van szó.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »