Schulz és Juncker az Unió nehéz helyzetéről beszélt

Az európai közösség továbbra is mély válságban van – vélekedett Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a France 24 televízió kedd esti adásában.

„Az Európai Unió egyáltalán nincs jó állapotban, mivel a tagállamok között viszály alakult ki.” A pozsonyi csúcstalálkozó ebben a tekintetben „nem jelentett előrelépést” – fejtette ki Schulz a világ számos országába sugárzó francia hírtévében.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a kettejükkel közösen készített interjúban ismét az unió létét érintő válságról beszélt. Mindamellett úgy vélte, hogy a pozsonyi csúcstalálkozó nem nevezhető kudarcnak.

A szlovák fővárosban szűk két hete lezajlott informális csúcson az EU-ban maradó 27 tagállam a közösség Nagy-Britannia kilépése (Brexit) utáni jövőjéről tanácskozott. A tagállamok vezetői egy olyan munkaprogramról egyeztettek, amellyel a következő fél évben bizonyítani tudják az unió cselekvőképességét mindenekelőtt az európai migrációs válság kezelésében. A visegrádi négyek úgynevezett „rugalmas szolidaritást” szorgalmaztak, nevezetesen azt, hogy a menekültbefogadási képesség megítélésében vegyék figyelembe a tagállamok gazdasági fejlettségét is.

Matteo Renzi olasz és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ugyanakkor szegényesnek minősítették a csúcs eredményeit.

A kelet-európai szolidaritás hiánya

A France 24-nek adott kedd esti interjúban Martin Schulz azt mondta, az unió erejét a tagállamoktól kapott támogatása határozza meg. Junckerhez hasonlóan, a német szociáldemokrata (SPD) politikus ismét bírálta, hogy a kelet-európai tagállamok vonakodnak végrehajtani a menekültek elosztására vonatkozó döntéseket.

„A szolidaritás egy elv, nem könyöradomány” – hangoztatta Schulz.

A kelet-európaiak ismerik ezt a szolidaritást, amikor pénzügyi támogatásra van szükségük, vagy fenyegetve érzik magukat Oroszországtól. A migráció ügyében azonban semmit nem akarnak ezzel (a szolidaritással) kezdeni. „Ha megkérdőjelezzük a szolidaritást, magát az EU-t kérdőjelezzük meg” – fogalmazott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »