Schmittelhetett a cseh belügyminiszter

MTI nyomán

A parlamenten kívüli cseh Kalózpárt szerdán hozta nyilvánosságra, hogy speciális szoftverek segítségével megvizsgáltatta Chovanec egyetemi diplomamunkáját, s kiderült, hogy annak néhány része szóról szóra megegyezik egy interneten található korábbi anyaggal, amely a középiskolai érettségik kérdéseire adott válaszok között található.

 

Schmitt Pál belebukott

Magyarországon a volt köztársasági elnök, Schmitt Pál doktori disszertációjáról derült ki még 2012-ben, hogy az jelentős részben más, idegen nyelvű munkák szóról-szóra megegyező magyar fordításai. A Semmelweis Egyetem a botrány kirobbanása után visszavonta Schmitt Pál doktori címét, aki, 2012. április 2-án az Országgyűlésben bejelentette lemondását az államfői posztjáról.

Már bezárták a cseh kamuegyetemet

Milan Chovanec nyilatkozatban azonnal visszautasította a vádat, s kijelentette: személye elleni politikai támadásról van szó, amelyet a Kalózpárt a hétvégi regionális helyhatósági és részleges szenátusi választások előtti kampányban akart kihasználni.

A szociáldemokrata politikus 2009-ben a pilseni (Plzen) Nyugat-csehországi Egyetemen szerzett jogi diplomát. Az egyetem jogi karát néhány éve megszüntették, miután kiderült, hogy ott számos befolyásos közéleti személyiség, politikus, képviselő, rendőr szerzett nagyon vitatható körülmények között jogi diplomát. A vitatott diplomamunkák többsége ismeretlen okokból időközben eltűnt a jogi kar könyvtárából.

Gyurcsány nyomdokaiban

Schmitt Pál plágium-botránya után több közéleti szereplő, többek között Gyurcsány Ferenc diplomamunkáját is górcső alá vették. A kijelentés a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnöke esetében azonban csak feltételes módban értendő, ugyanis „A Balaton-felvidék szőlészete és borászata” címmel benyújtotta diplomamunkájának rejtélyes módon nyoma veszett az Pécsi Tudományegyetemről. Szintén erre a sorsra jutott Gyurcsány saját példánya is, a volt miniszterelnök állítása szerint „sokáig kereste” de sajnos nem került elő. Hogy, mik vannak…


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »