Saul fia – Ukrajna

Muszáj megint szembenézni magunkkal, mert a Saul fia kapta az Oscar-díjat. Csodálkoznunk nem kell, sőt nem is szabad, mert, ha nem így lett volna, akkor antiszemita az egész zsűri. Ez van. Ilyen a hetven évvel ezelőtt létrehozott „világ”rend. Elkeseredni azonban felesleges, hiszen néztünk mi szakmányban szovjet filmeket, meg volt Szovjetunió újság is, aztán mégis, mi történt? „Mindenesetre: halott./Nem veszi elő többé/a húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit.” – ahogy Petri György írta vala Brezsnyev elmúlására emlékezvén. Az ember amúgy is sok minden lehet a történelem folyamában: kulák, reakciós, osztályidegen stb.

Én megértek mindenkit, aki azt mondja, ilyen soha többé nem fordulhat elő! Csak az a baj, úgy érzem, mintha éppen ennek az előkészítése zajlana. Szándékos, vagy megint csak a Nyugat szokásos és píszí szerencsétlenkedése? Az arabok ide jönnek, a zsidók meg… oda mennek. Mármint az országukba. Merthogy az európai lakónegyedeik egyre inkább gettókká válnak. Nem nagyon hallottam erről a médiákokban, leszámítva a zsidó vezetőket, akik igen aggódtak/aggódnak. Vagy például a Nobel-díjas Kertész Imrét, aki A végső kocsma című könyvében adott hangot némi aggodalmának, hogy úgy mondjam. (Ahhoz is kellett egy Sorstalanság, hogy Kertész „valaki” legyen…)

Itt van mindjárt Brüsszel – Eópa főváosa (ezt így, affektálva kell mondani) – és benne a terror keltető Molenbeek kerület. – Miért az a poén jut eszembe, hogy: – Vallonok jobbra, flamandok balra! – Elnézést herr obersturmführer, mi belgák hová álljunk?

És akkor most térjünk át Ukrajnára! Ő úgy járt, mint Saul fia. Elveszett. Hogy miért, azt David Zábransky fogalmazta meg a Mindig más strandra vágyik című regényében. Előre jelzem, ez a magyarul 2013-ban megjelent könyv a budapesti Schlesinger Sámuel Ármin (Szabó Ervin) könyvtárban már csak a régi könyvek közt, a „z” betűnél található meg. (Eldugták.) Nem véletlenül. Ugyanis ez a könyv nem arról szól, amiről az ajánlóban láttatni akarják. Inkább idéznék:

„A Keleten elterülő hatalmas Auschwitzból annyi foglyot kellett volna kimenteni, hogy a Keletet végül, Auschwitztól eltérően, senki se akarta felszabadítani.” „De hát ki lenne képes arra, hogy az összes ukránt felszabadítsa?” „Ha maradt még valami, amiben ma is megbízhatunk, akkor az Auschwitz.” „A Nyugat csupa ignoránsból áll! A szenvedéssel is képes játszadozni, mert Auschwitz után semmilyen szenvedés nem elég szomorú ahhoz, hogy ne lehessen vele játszani.” „A Nyugat tökéletesen demokratikus, s ennek köszönhetően futballozhatnak a vakok.” „Kezdettől tudta, hogy a paralimpia a Nyugat ötlete, mert egy ukrán vagy egy afrikai ilyesmit sosem talált volna ki.” „Polina megértette, hogy a vakok futballmérkőzése egyik módja annak, miként tegyék nevetségessé Ukrajnát s egyáltalán mindent, ami ott van a kerítés mögött.” „De nem Auschwitz: tragikus, de ugyanakkor komikus is lehet, merthogy nem Auschwitz.” 450 oldal szembenézés. Nem könnyű. Csodálom, hogy ez az ember nincs még elásva valami sivatagban. A könyve már el van. Nem lesz ebből holivúdí produkció és hátba veregetés. Az más történelmi eseményeknek van fenntartva. Ha esetleg holivúd helyett a Hortobágyon lenne díjátadó…

Azt gondolom, a felismerés már – részben – megtörtént. Az elfogadás fájdalmasabb, mint általában mindig. Nyugatról a Közép is Kelet, mert szláv. (Ami egyes vélekedések szerint eleve szolgát jelent.) Meg magyar. Ezt most nem kell kifejtenem… Az összefogást a „nyugati jólét” ígéretével – lásd: Ukrajna – vagy a „jólét” megvonásával – lásd: V4-ek és a Balkán – fel lehet puhítani, meg lehet bontani. Vagy legalábbis lehet vele próbálkozni. Ku@va egy világ! Kérdés, mikor jön el a „hepi finis” és ki fogja élvezni?

Orientalista.hu – Vahn Mégh


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »