Sarkozy hadat üzent a politikai korrektségnek

Sarkozy hadat üzent a politikai korrektségnek

Nicolas Sarkozy történelmi léptékű be ncia kormányfő beszédében olyan nemzeti politikát hirdetett meg, amely segítségével fel lehet számolni a „politikai korrektséget gondolatrendőrségként funkcionáltató elitek korszakát”

Beszédében a franciákat érintő egyik legfőbb kérdésre is kitért, mely szerint: „Az elkövetkező években Franciaország maradhat-e egyáltalán francia ország?”

A kérdésfeltevés, Sarkozy szerint azért húsbavágó és időszerű, mert rámutat arra a fájdalomra, amit több millió férfi és nő érez Franciaországban, akik évek óta attól szenvednek, hogy nem értik meg őket, nem számítanak rájuk, azaz a népképviselet teljes mértékben elveszett.

A probléma abból adódik, hogy egyre inkább kezd elhatalmasodni a feladás érzése a politikai elit egy részében, amely betegségként terjed.

Kiemelte, hogy e kór azoké, akik megmondják, mit kéne gondolnunk. Azoké, akik úgy gondolják, tudják mi a megfelelő, miről kell beszélni és miről kell hallgatni. A feladás betegsége az, amikor az elitek nem érzik a közakaratot, sem az erőt arra, hogy megvédjék Franciaország történelmét, kulturális és morális identitását, és ugyanígy lelki identitását.„ – olvasható a 888.hu portálon.

Nicolas Sarkozy a migráció kapcsán is markáns véleményt fogalmazott meg. Élesen bírálta azokat, akik nem voltak hajlandóak elismerni, hogy a tömeges illegális bevándorlás rendkívüli probléma: ”a politikai korrektség a kisebbségek rémuralma.Csak egy példa: azt mondják nincs semmilyen migrációs probléma. És ha önök úgy gondolják, hatalmas bevándorlási probléma van, rögtön hozzáteszik, hogy önök idegengyűlölők.„

– fogalmazott az egykori francia miniszterelnök.

Véleménye szerint csupán egy kisebbség gondolja úgy, hogy nincs migrációs válság, a többség pontosan az ellenkezőt gondolja. Sajnos azonban a kisebbség van döntési helyzetben és ő mondja meg mit kell gondolni és mit kell mondani.

”A politikai korrektség azok gondolatrendőrsége, akik kisebbségben vannak az országban, de többségben vannak az elitben.„ – zárta nagyívű beszédét Nicolas Sarkozy.

A teljes francia sajtó kiemelkedő fontosságú, programadó beszédnek ítélte meg az egykori államfő gondolatait.

——————————

Sarkozy: Aki azt mondja, hogy Törökország európai ország, az Európa halálát akarja

A korábbi francia elnök, jelenleg Franciaország legnagyobb ellenzéki pártjának vezetője exkluzív interjút adott a francia itele csatornának, ahol nagyon keményen fogalmazott Törökország esetleges Eu tagságával kapcsolatban.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »