Sarapova áprilisban újrakezdi – enyhítettek a doppingbüntetésen

Nagyon boldog vagyok. Természetesen azonnal újrakezdem a versenyzést amint lehet. Valami olyasmit vettek el tőlem, amit nagy szeretek! – írta a Facebookon Sarapova, akit dopping miatt január óta nem engedtek indulni teniszversenyen.

Ezzel hatalmas pénzt veszített, hiszen az előző 11 év során ő volt a legjobban megfizetett női sportoló az egész világon.

Az orosz sztár, aki öt Grand Slam versenyt nyert, jövőre már 30 éves lesz. Azért tiltották el, mert egy szovjet időkből származó szert szedett, melyet a WADA doppingszernek nyilvánított. Sarapova után más sportolók is feketelistára kerültek – sokan az élmezőnyből is.

Lausanne-ban most megenyhült a nemzetközi etikai bizottság: Sarapova április 26-án visszatérhet. Ez azt jelenti, hogy részt vehet a Roland Garros, a wimbledoni és az US Open versenyen is. Gyarapíthatja Grand Slam-gyűjteményét, ha ilyen hosszú kihagyás után 30 éves korában erre képes. Sarapova sok szponzorát elveszítette a doppingvádak miatt, de a legfontosabbak, mint például a Nike kitartottak mellette.

Putyin elnök is támogatásáról biztosította az orosz teniszezőt. Az orosz államfő ebben a doppingvádban is Oroszország elleni mesterkedést szimatolt. Oroszország benne van a WADA célkeresztjében: ezt az atléták megtapasztalhatták az olimpián, a paralimpiai versenyzőket már ne is említsük. Sarapova most megmenekült, és immár nem szedi azt a szovjet időkből származó csodaszert, amely oly állóképessé tette őt a teniszpályán…

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Egy bárban rázta hátsóját Serena WilliamsElintézték, hogy Sarapova biztosan ne legyen ott az olimpiánRovatok: SportTelepülés: OroszországCímkék: sport, híres sportoló, doppingbotrány, doppingvád, Marija SarapovaForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »