Sarah bíboros: Meg kell védenünk a családokat a sátán támadásaitól

Sarah bíboros: Meg kell védenünk a családokat a sátán támadásaitól

Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa május 17-én a washingtoni 12. Nemzeti Katolikus Imareggelin tartott beszédében kemény hangon bírálta és a sátán művének nevezte azon jelenségeket, amelyek szemben állnak a hagyományos családi értékekkel.

A bíboros szerint a válás, a házasság nélküli együttélés és az azonos neműek házassága árt a gyermekeknek és megnehezíti Isten szeretetének felfedezését. Úgy fogalmazott, a sátánnak az a célja, hogy megsemmisítse a családokat, éppen ezért a keresztényeknek harcolniuk kell azon ideológiák ellen, amelyek tagadják a jelentőségét annak, hogy egy gyermeknek anyja és apja van.

Robert Sarah guineai bíboros emlékeztetett Ferenc pápa gondolataira is, aki hangsúlyozza, hogy napjainkban az ideológiai gyarmatosítás mindinkább elszakítja a világot Istentől.

A bíboros beszédében – amelyben érintette a keresztényüldözést, az idősek elhanyagolását, a szegények és elesettek kirekesztését és az amerikai politikusokat – a családokat fenyegető veszélyekre koncentrált. Utalt II. János Pál pápa Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítására, amelyben a pápa a családot az evangéliumhirdetés első közegének nevezi. Az afrikai főpásztor kifejtette: „A házastársak nagylelkű és felelősségteljes szeretete – amely a szülőknek azon önátadásában nyilvánul meg, amellyel a gyermeket mint Isten ajándékát fogadják és gondozzák – teszi láthatóvá a szeretetet a mi generációnkban.”

Robert Sarah véleménye szerint azonban a sátán tönkre akarja tenni a családokat, hogy az emberek nehezebben hallják meg „Jézus Krisztus örömhírét: az önátadó, termékeny szeretetet”. A válás, a házasság nélküli együttélés és az azonos neműek házassága „ártanak a gyermekeknek azáltal, hogy mély egzisztenciális kétségeket vetnek fel bennük a szeretetről”. A bíboros hozzátette: „Ezek mind olyan botrányos dolgok, amelyek megakadályozzák, hogy a legsérülékenyebbek részesüljenek a jézusi szeretetből és megnyíljanak az evangélium gyógyító ereje felé.” Rámutatott arra, hogy mindezek legalizálása – mint az USA tette számos tagállamában – nem oldotta meg a szociális problémákat. Kiemelte, hogy Ferenc pápa nyíltan és erőteljesen védi az egyház tanítását a fogamzásgátlás, az abortusz, a homoszexualitás, a reprodukciós technológiák, a gyermek nevelése kérdését illetően.

A bíboros arra is kitért, hogy a vallásszabadság korlátozása egyenértékű az erőszakos üldözéssel: „A keresztények elleni erőszak nem csupán fizikai, hanem politikai, ideológiai és kulturális jellegű is lehet. Az üldözés ilyen formái ugyanúgy károsak, még ha kevésbé láthatók is. Nem fizikailag pusztítanak, hanem lelkileg.”

Robert Sarah bíboros végül a következőket tanácsolta az imareggelin jelen lévőknek: „Legyetek prófétaiak! Legyetek hűségesek! Imádkozzatok!”

Forrás és fotó: Catholicherald.co.uk

Magyar Kurír
(zn)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »