Rosberg hosszabbított a Mercedesnél

Rosberg hosszabbított a Mercedesnél

Nem véletlen, hogy Nico Rosberg megállás nélkül mosolyog a Hungaroringen. Ugyanis a német pilóta és csapata, a Mercedes éppen a Magyar Nagydíj helyszínén írta alá az újabb, két esztendőre szóló szerződést.

Ma már úgy gurulhatott fel az első szabadedzésre a 31. Formula–1 Magyar Nagydíjon Nico Rosberg, hogy 2018 végéig biztosan a Mercedes pilótája marad, ugyanis a Hungaroringen aláírta csapatával az erről szóló szerződést. Ez a megállapodás egyben azt is jelenti, hogy a vb-címért idén is nagy harcot folytató Rosberg–Hamilton páros 2018-ig együtt marad.

Nico Rosberg Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

Rosberg nem járt rosszul a szerződéssel, ugyanis megbízott menedzsere, Gerhard Berger anyagilag igencsak előnyös megállapodást harcolt ki a számára. A vb-pontversenyt jelenleg egy ponttal vezető német pilóta állítólag a bónuszokkal együtt mintegy 45  millió eurót keres majd, azaz a jelenlegi szerződésében foglaltakhoz képest 15 millió eurós fizetésemelést kap. Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója kifejezetten örül a megállapodás létrejöttének, de nem tagadja, egyáltalán nem könnyű tárgyalások után került aláírás a papírokra.

– Boldog vagyok, hogy sikerült meghosszabbítanunk Nico szerződését. Több hétig, hónapig tárgyaltunk már róla, és itt írtuk alá a szerződést Magyarországon. A részletekről nem árulhatok el semmit, maximum annyit, sosem egyszerű, ha egy megállapodás körül három osztráknak kell megegyeznie. Niki Lauda Gerhard Berger és én végül egy jó, mindenki számára megfelelő szerződést hoztunk össze. Nicóval szemben sincs semmilyen extra elvárásunk, csúcspilóta ő, tudja, mi a dolga – nyilatkozta az M4Sport riporterének Toto Wolff.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »