Ronaldóék átgázoltak Andorrán

Ronaldóék átgázoltak Andorrán

A magyar labdarúgó-válogatottal egy selejtezőcsoportban szereplő Portugália sima, hat gólos győzelmet aratott Andorra ellen, Feröer szigetek pedig idegenben győzte le Lettországot.

A magyar válogatott vb-selejtezős csoportjában szereplő Portugália és Feröer szigetek is pályára lépett október 7-én. Előbbi Andorrát fogadta, utóbbi pedig Lettországba látogatott.

A regnáló Eb-győztes Portugália a Svájc elleni, első fordulós vereség után javítani akart. Ez pedig sikerült is. A sérülése után a luzitán válogatottba visszatérő Cristiano Ronaldo gyakorlatilag négy perc alatt elintézte a miniállam válogatottját. A Real sztárja előbb lábbal, majd fejjel volt eredményes (2–0). Az első játékrész vége előtt még Cancelois betalált. (3-0)

A fordulást követően ismét Ronaldo volt eredményes (4–0), majd a emberelőnyben is szerzett egy gólt (5–0). Jordi Rubiót a 62. percben állította ki a játékvezető, kilenc perccel később pedig már kilencen voltak csak a vendégek, miután Marc Rebest is „kiszórták”. A hajrában André Silva is betalált, így a portugálok 6–0-ra nyertek.

Megszerezte első győzelmét Feröer szigetek is, azzal, hogy 2–0-ra nyert Lettországban. A szigetországiak sikerükkel másodikként várják a folytatást, míg a magyarok az ötödik helyen állnak két fordulót követően.

Európai vb-selejtezők, B csoport, 2. forduló:

Lettország – Feröer-szigetek 0-2 (0-1)

gól: Nattestad (19.), Edmundsson (70.)

Portugália-Andorra 6-0 (3-0)

gól.: Ronaldo (2., 4., 47., 68.), Cancelo (44.), Silva (86.)

kiállítva: Rubio (62., Andorra), Rebes (71., Andorra)

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »