Róna Péter: Felelőtlenség a jegybankban

Matolcsy György jegybankelnök és Bártfai-Mager Andrea (volt monetáris tanácsi külső tag) magyarázattal tartozik, miként idézhettek elő olyan helyzetet, hogy a jegybank monetáris politikájának döntéshozó testülete döntéshozó képesség nélkül maradt – nyilatkozta lapunknak Róna Péter, a központi bank korábbi felügyelőbizottságának tagja. – Példátlan ez a jegybankok történetében. A brexitet követően meglehetősen idegesek a nemzetközi pénzpiacok, ehhez társul egy kialakulóban lévő, komolynak tűnő olasz bankválság.

Ebben a helyzetben a világ bankfelügyeleteinek döntéshozó szervei árgus szemekkel figyelik a fejleményeket, s ha kell, azonnal közbelépnek a nemzeti devizák védelmében. Erre lenne szükség nálunk is, folyamatosan készenlétben kellene lennie a monetáris tanácsnak is, hogy szükség esetén azonnal dönthessen. A szakember elmondta, a jegybanktörvény szerint a külső tagok számának meg kell haladnia a belső tagokét. Ez a feltétel a Miniszterelnökségnél kormánybiztosi pozícióba kerülő Bártfai-Mager Andrea lemondása miatt már nem teljesül, ezért az esetlegesen összehívott monetáris tanács nem tud érvényes határozatot hozni, nem felel meg a törvényi feltételeknek. Az sem megoldás, hogy az Országgyűlés összehívása után új tagot választanak, mert adott esetben nem napokon, hanem órákon belül kell a tanácsnak döntést hoznia.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 09.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »