Romlottak Budapest olimpiai esélyei

Három új szponzorral kötött szerződést a 2024-es nyári olimpia rendezési jogáért Budapesttel is versenyben lévő Párizs, amelynek így már 20 millió eurós (6,3 milliárd forintos) bevétele származik ebből a forrásból.

A francia főváros pályázati bizottsága kedden jelentette be, hogy a MAIF biztosítótársasággal, a Vivendi médiavállalattal, valamint az Orange telekommunikációs céggel is megállapodott, így a párizsi kandidálás mellé már tíz nagyvállalat sorakozott fel.

A franciák azt remélik, hogy a szponzorációs bevételek elérik majd a célként kitűzött 30 millió eurós (9,5 milliárd forintos) nagyságrendet, mivel „a következő hetekben és hónapokban” további megállapodásokról is beszámolhatnak majd.

A 2024-es olimpia megrendezéséért Budapest és Párizs mellett Róma és Los Angeles verseng. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2017 szeptemberében Limában dönt a házigazdáról.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »