Románia nemzeti ünnepe

Románia nemzeti ünnepe

Ami az egyik országnak nemzeti ünnep, az a másik országnak gyásznap

Magyarország határai mentén 98 évvel ezelőtt több új, vagy megújult állam keletkezett: 1918-ban, az első világháború végén, az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnése után sorozatban jöttek létre ugyanis szomszédjainkban az utódállamok. Előbb Csehszlovákia alakult meg október 28-án, majd november 12-én kikiáltották az osztrák köztársaságot, december elsején a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságot (a későbbi Jugoszláviát) proklamálták.

1918. december elsején egyesült a Regát (Moldva és Havasalföld összefoglaló neve) Erdéllyel, s jött létre Nagy-Románia.

Ahol kimondták Erdély elszakítását! A gyulafehérvári nagygyűlés 1918. december 1-jén…

(fotó: wikipédia)

Az alábbi idézetet a Háromszék archívumban találtuk: 

„1918. december 1-jén Gyulafehérváron tartották a románok a nagygyűlésüket, melyen a gyűlés 1228 delegátusa elfogadta Erdély egyesülését a Román Királysággal. A gyűlés egy 200 tagú Nagy Nemzeti Tanácsot választott, melyben 30 szociáldemokrata is helyet kapott az automatikusan tanácstaggá váló püspökök és a kiemelkedő értelmiségiek, kiválasztott gazdag polgárok mellett. A nagy tömeggyűlés a nemzetőrség és román katonák által gondosan biztosított vármezőn zajlott le, ahol a különvonatokon, szekereken és gyalog érkező parasztsággal és kisebb számú munkássággal ismertették a határozatot. Az egybegyűltek – a román hagyomány szerint százezer ember – áhítattal, egyhangú lelkesedéssel fogadták a rezolúció kihirdetését.

A történelemírások folyamán azonban megfigyelhetjük, hogy 1918. december 1-je, Románia nemzeti ünnepe nem olyan súllyal szerepel a közép-kelet-európai térség históriájában, mint ahogyan ezt az iskolában, a nagy állami és civil szervezésű ünnepség-kavalkádban láthatták-hallhatták. 

Erdély Romániával való egyesülésének eseményeinek leírására egy nagy merítésű históriai megjelenítésre és értékelésre lenne szükség, hogy objektív tényfeltárásra teremtsen lehetőséget, az elhallgatott vagy mellőzött események számára is helyet szorítson, és a korabeli magyar vonatkozású történéseket is a vizsgálódás tárgyává tehesse.

Érdekes egy francia történész meglátása: Catherine Durandin A román nép története című monumentális munkájában (Budapest, Mecenas Könyvek, 1988) éppen az 1918. december 1-jei gyulafehérvári események mai interpretálása kapcsán világít rá arra, hogy: ,,A román történetírás pedig arra törekszik, hogy kizárja a román állam szerepét és minimalizálja a nagyhatalmak súlyát, s ehelyett a népet emlegesse: októberben és novemberben valóságos autonomista mozgalom bontakozott ki, a falvakból induló helyi kezdeményezések a régi renddel való szakítás jegyében fejlődtek ki.”

1918. december 1-je román nemzeti ünneppé nyilvánítása ennek a folyamatnak a betetőzése, az esemény exponálásában a legmagasabb csúcs. Ebben a megközelítésben a korabeli román politikai élet bizonytalanságai, a válságok, a megosztottságok kihullnak az emlékezetből, és a gyulafehérvári történelmi aktus a tömegek, a román nép egészének a műveként jelentkezik. A történészek ,,megfeledkeznek” arról például, hogy akkor szóba került Erdély autonómiája is az ókirálysággal való egyesülés keretei között. Valószínűleg ritka történelmi esemény, hogy egy százezres nagygyűlés ilyen súlyú döntést hozzon! Gyalázatos módon az akkori magyarországi vörös vircsaft (Károlyi Mihály) a románokat segítette vonatokkal, pénzzel, fegyverrel.

A magyar történetírás, amennyiben nem Erdély története a tárgy, az 1918. december 1-jei gyulafehérvári eseményeket a Trianonhoz vezető út egy mozzanataként értékeli, az időszak egészéből a Kárpát-medencében zajló harci cselekményekre és a szövetségesek, majd a nemzetközi élet diplomáciai manővereire összpontosít. Gyulafehérvár egy esemény a sok közül, a történeti folyamat elemzésében a szövetségesek függetlenségi és elszakadási mozgalmakat támogató politikájának jut döntő szerep.

A gyulafehérvári gyűléssel kapcsolatos döntés november 21-én születik meg, a küldöttek sorra járják a megyéket, hogy mozgósítsák a szavazókat, december 1-jén százezernél több tüntető jelenik meg az 1228 küldött támogatására, ahol kikiáltják az egyesülést. A kormányzó tanács elnöke Maniu lesz, Bukarest december 24-én iktatja törvénybe a gyulafehérvári aktust.”

A több mint százezres gyűlés kimondta Erdély elszakítását Magyarországtól. 

Az 1920-as trianoni békeszerződés Magyarországot kényszerítette arra, hogy elfogadja az új határvonalat a két ország között (amely egyébként messze túlnyúlt a történelmi Erdély határán, hiszen a Partiumot is magába foglalta). 

Magyarország 1918/19-ben élte történelmének egyik legsötétebb szakaszát: tombolt a vörös terror. Az első világháború ekkoriban alighogy véget ért, az országra rátört ez a dögvész! Károlyi Mihály volt ekkor Magyarország köztársasági elnöke, oldalán a híres-hírhedt vörös grófnővel, Andrássy Katinkával.

Károlyi Mihály, aki még mindig Békéscsaba díszpolgára, különvonatokat biztosított a románoknak azért, hogy a távoli területekről is oda tudjanak érni erre az egyesítést kimondó gyűlésre! Sem kérésre, sem követelésre ugyanezt nem tette meg a székelyeknek, akik télvíz idején nem tudtak időben Gyulafehérvárra érni. Ez azonban nem zavarja a mai szocialista kommunistákat abban, hogy ezt az embert példaképüknek tekintsék! Legyen az övéké ez is, meg Ságvári Endre és a többi hasonszőrű is.

Tormay Cécile a Bujdosó könyvben naplószerűen foglalta össze a vörös vircsaft történéseit, amelyet a kommunisták Tanácsköztársaságnak neveztek el. A Budapesten 1918. november 28-án történtekről írja: „A végek tiltakozása elhangzott és a tragikus fényesség belealudt a sötétségbe. Amíg a nemzetrontók kezében van a hatalom, így is lesz ez mindig! A kormány milliókat adott az erdélyi oláhoknak, és adott nekik magyar katonáktól elvett temérdek fegyvert is, míg a székelyeket és a magyarságot verejtékes rémületben fegyvertelenül hagyja az életére törő ellenség között. Károlyi kormánya mindenkit támogat velünk szemben. Ma, hogy szolgálatban voltam a Keleti pályaudvaron, lázasan különvonatokat állítottak össze. Gyulafehérvárott az izgatók oláh nemzetgyűlést hívnak össze, mely – úgy hírlik – önhatalmúlag ki fogja mondani Erdély és sok magyar vármegye elszakadását. A magyar kormány pedig a gyűlésre utazók kényelmére különvonatokat ajánl fel. Olyan az egész, mintha torzan, aljasan vigyorogna valami a haldoklás felett.” 

Tormay Cécile Bujdosó könyve az átkosban „természetesen” tiltott könyv volt. Arról nem ír, hogy azok a bizonyos különvonatok visszajöttek-e egyáltalán Magyarországra…

Az egyesítést kimondó gyűlés után a székelyek megpróbálkoztak a lehetetlennel. Megalakult a Székely Hadosztály, és megpróbált szembeszállni az Erdélybe beözönlő románokkal. Károlyiéktól kaptak ők is valamennyi fegyvert, de később kiderült, hogy ezeket a fegyvereket hatástalanították… És előfordult az a szégyen, hogy a tanácsköztársaság vörös katonái és a román hadsereg ollóba fogták őket. A megadás elkerülhetetlen volt. Közülük alakult a későbbi Rongyos Gárda.

József Attila 17 évesen írta meg Trianon után felejthetetlen sorait. A verset az átkosban betiltották.

A húszas évekre a Trianonnal megterhelt nemzetközi egyezmények is garantálták a létrejövő Nagy-Románia határait. December 1-je ma Románia legnagyobb nemzeti ünnepe. Kolozsvár főtere az Egyesülés tere…

Nemrégiben az 1848/49-es szabadságharc idején magyarok ellen szabadcsapatokkal portyázó, sok magyart, és sajnos néhány magyar falut lemészároló Avram Iancuból Románia nemzeti hőse lett. Erről bővebben ITT

Rendszeresek a magyarellenes kirohanások. Az 1922-ben emelt és most felújított bukaresti diadalív az első világháborúban elért román sikereknek állít emléket. A felújításkor felkerült rá Budapest neve is, mint azé a fővárosé, amelyet legyőztek… Mi is történt az első világháború után? 1919-ben a román hadsereg lerohanta a csonka magyarországi alföldi  területeket és Budapestet. Budapesten sok gyár gépeit leszerelték, magyar vagonokba rakták és kiszállították Romániába. A vasúti szerelvények is odavesztek. Ki akarták rámolni a Nemzeti Múzeumot is, de azt az akkori amerikai nagykövet megakadályozta. Emlékét szobor őrzi. Békéscsabáról Szeged felé utazva megtekinthető a 44-es út mellett Hódmezővásárhely határában az az emlékmű, amely a román hadsereg által meggyilkolt magyarok emlékét őrzi. A románok Trianonban a határt a Tisza vonalán szerették volna meghúzni. A szerbeknek kellett volna például Pécs, és a szlovákoknak Miskolc. Evés közben jött meg az étvágyuk. Romániához 104 ezer négyzetkilométert csatoltak Magyarország területéből, és csupán 93 ezer négyzetkilométert hagyta meg, amely területet akkoriban Csonka-Magyarországnak neveztek el a magyarok. „Csonka Magyarország nem ország, Nagy Magyarország mennyország!” – mondogatták az akkori magyarok.

1940. augusztus 30-án született meg a második bécsi döntés, melynek értelmében Magyarország visszaszerezte Romániától a trianoni békével elcsatolt Észak-Erdélyt. Mindössze négy esztendő jutott az akkor ott élő magyaroknak a Magyarországhoz való tartozást illetően. Voltak olyan magyarok Erdélyben, akik azt íratták fel a fejfájukra, hogy Élt 4 évet!

Horthy Miklós kormányzó kolozsvári beszéde:

A második világháborút 1947-ben a párizsi békediktátum zárta le, amely az újra csonkává tette Magyarországot nagyon nagy hátrányba hozta. Hosszú évekig jóvátételt kellett fizetniük eleinknek a területeinkből jól lakatott országoknak. A Szovjetuniónak például 25 évig fizettek/fizettünk.

Románia rövid történelme során hat szövetséget kötött, és amikor a széljárás kedvezőtlenre fordult, mind a hatot felrúgta, és az erősebb mellé állt át.

Szijjártó Péter külügyminiszter a magyar külügy munkatársainak megtiltotta a nagy román győzelem mai ünnepén való részvételt. Erről bővebben ITT

Volt olyan eset is, hogy december 1-jén a miniszterelnök (Medgyessy Péter, 2002) a budapesti Kempinski szállóban koccintott a román vezetőkkel. A korabeli fotó tanúsága szerint részt vett a koccintáson Kovács László akkori külügyminiszter is.  

A mai román nemzeti ünnep jócskán terhelt lesz román–magyar adok-kapokkal. A Romániába látogat a pápa című friss hír elérhető ITT

Békéscsaba, 2016. december 1.

Összeállította: Forgó Irén 

Honlapra igazította: Tóth Zoltán

Emlékeztető: „Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én. Mikor ellenzéki vezér voltam, megvolt egész Magyarország, amikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Szlavónia; öt megye marad, amire köztársasági elnök leszek, és Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegyéből fog állani az ország, mire király leszek.” (Károlyi Mihály) Így beszél egy igazi államférfi? 


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »