Röhögjön Ön is az Iszlám Állam harcosainak bénázásán!

Röhögjön Ön is az Iszlám Állam harcosainak bénázásán!

A Vice News által készített felvétel tanulsága szerint az Iszlám Állam harcosai először egy öngyilkos merényletre készülődtek, hosszasan handabandáztak a kamerának, majd elbúcsúztak társuktól. Ezt követően pedig egy másik csapat támadásba lendült.

Egy csapat iszlamista valamiféle nyitott páncélautóval indult rohamra. A fegyvereket leszámítva felszerelésük amerikai eredetű, ezeket feltehetően az iraki kormányerőktől zsákmányolhatták.

Érdekes, hogy egyikük, egy MG-42-es második világháborús német géppuskával, vagy annak valamelyik háború után gyártott változatával harcol. A fegyver kezelését meglehetősen kezdetleges módon sajátította csak el. A géppuska tüzelés közben több alkalommal becsúszott a jármű küzdőterébe, ezzel majdnem megölve saját magát és társait. Volt is anyázás rendesen.

Nem sokkal később előkerül egy RPG-7 kézi páncéltörő gránátvető is. Az Iszlám Állam harcosai akkor sem nagyon figyelhettek oda, amikor ennek a használatát megmutatták nekik, már ha sor került erre egyáltalán. Sikerült ugyanis a jármű belsejéből rakétát indítaniuk. A vetőcsőből kicsapó lángok azonban rendesen megperzselték a jármű személyzetét, ezért morgolódott is rendesen az egyikük. Ez a malőr azonban nem szegte kedvüket, újabb rakéta kilövésére szánták el magukat. A nagy izgalomban azonban kis híján sikerült a rakétát élesítetlen állapotban indítaniuk. Végül lekerült a biztosíték, a személyzet pedig megint megperzselődött kicsit. Igazából az a csoda, hogy nem ölték mag magukat a rohamban.

Felvetődik a kérdés, hogyha ilyen kiképezettségi fokon állnak a dzsihádisták, akkor miért nem sikerült még legyőzni őket?


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »