Rogán Antal hat mondattal magyarázta, miért nem nézett szembe Portikkal

Rogán Antal hat mondattal magyarázta, miért nem nézett szembe Portikkal

Szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt teregette ki Portik Tamás a szennyest a Rogán Antal és Juhász Péter között zajló személyiségi jogi perben. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter akkor azzal magyarázta távolmaradását, hogy halaszthatatlan dolga volt Németországban, miközben a Prisztás-gyilkosságban jogerősen elítélt bűnöző többek között arról beszélt, hogy zacskóban adott az V. kerület korábbi fideszes polgármesterének tízmillió forintot.

A Népszabadság információ szerint Rogán Antal jogi képviselője egy 6 (azaz hat) mondatból álló újságcikkel, és ügyfele müncheni utazásának beszállókártyájával igazolta az egyre több kínos ügybe keveredő tárcavezető távollétét a Juhász Péter ellen általa megindított bírósági perben.

Ugyan a megjelenési kötelezettsége valóban nincs Rogánnak, ám már az ügyet folytató Bérces Renáta bírónő is jelezte a fideszes politikus irányába, ha továbbra sem vesz részt az eljárásban, az a “hátrányára értékelhető”. Ennek fényében pedig még nehezebben fogadható el Rogánék érvelése, mert nem tűnik úgy, hogy a Bildnek Brexit témában adott nyilatkozata, valamint Markus Söder bajor pénzügyminiszterrel és Armin Laschettel, a CDU politikusával történt rövid találkozása miért nevezhető halaszthatatlan külföldi közfeladatnak.

Ismeretes, hogy a Portik-szereplés óta eltelt egy hónapban Rogán állítólagos múltjából egy újabb szereplő kezdett el beszélni – ő a diszkópápa, Vizoviczki korábbi bizalmasaként újabb milliókról beszélt az N1TV-nek.

Eldugva

Jellemző, hogy a helyzet már annyira kínos a kormány kommunikációját vivő Habony-művek számára, hogy Rogán Antal vasárnapi sajtótájékoztatóját meg sem hirdették az MTI-ben, így csak meghívott, baráti média lehetett ott jelen. Nyílván tartva a kellemetlenkedő kérdésektől.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »